Miért pont akkor hagytál itt engem?
Mikor még meg sem születhettem?
Nem adtál esélyt, hogy szeresselek,
S te sem arra, hogy viszont szeress!

Téli szonett 2.

Felettem fekete, ólmos fellegek,
diófámra szállt egy száz éves kánya
menyecske korú, nyolcvan éves lánya,

Van egy ország, Meseország
Hol van? Sajnos, nem tudom.
Kisgyermekként sokat jártam
Ott, a csodás tájakon.

Ezernyi kis harang 
csilingel lelkemben, 
hiszek egy Istenben 
és a szeretetben.

Nem kapaszkodom a födi álkegyekért,
Minden mulandó, és magába visszatér,
Az egész élet egy urnában is elfér,
Isten közelsége mindennél többet ér,

Eljött az éj, hó takarót
Terítve földre, fára
Csillagok ragyognak az égen
Tükörképük fénylik a folyó vízében

 Szólegó

Vajban
sajt?
Baj van!

Szeretem, ahogy az ér kidagad 
megfáradt dolgos kezeden. 
Szeretem és néha feledem

Felhőkbe szorult sok szenvedés 
felordított majd eleredt a könnye,
hangja morajlásba csapott át
így záporként hullt a földre.

Lehetséges,
hogy nem vagyok
tehetséges?

Áll egy fenyő egymagában
Szép formás minden ága
Ki lesz aki rá gondol, s megtalálja?
Hazaviszi öröm ünnepre várva?

hóterhes a felhő,
Karácsony ím eljő
már.

 Röpít a képzelet,
   szürkék a fellegek,
   repülök veletek,
   lenézni nem merek,
   kinyitom szememet,
   s itt vagyok Teveled.

Jézuska, én nem kérek ajándékot:
ne hozz pizsamát, csokit, se játékot.

Ázik, fázik, hej, a bojtár.
Nem segít az senki dolgán.
Tétovázik, menjen-é ő:
Hogy lesz ebből jó kísérő?