Szeretem, ahogy az ér kidagad 
megfáradt dolgos kezeden. 
Szeretem és néha feledem

Felhőkbe szorult sok szenvedés 
felordított majd eleredt a könnye,
hangja morajlásba csapott át
így záporként hullt a földre.

Lehetséges,
hogy nem vagyok
tehetséges?

Áll egy fenyő egymagában
Szép formás minden ága
Ki lesz aki rá gondol, s megtalálja?
Hazaviszi öröm ünnepre várva?

hóterhes a felhő,
Karácsony ím eljő
már.

 Röpít a képzelet,
   szürkék a fellegek,
   repülök veletek,
   lenézni nem merek,
   kinyitom szememet,
   s itt vagyok Teveled.

Jézuska, én nem kérek ajándékot:
ne hozz pizsamát, csokit, se játékot.

Ázik, fázik, hej, a bojtár.
Nem segít az senki dolgán.
Tétovázik, menjen-é ő:
Hogy lesz ebből jó kísérő?

Eljött az utolsó hava az évnek
Lelkem beöltöztettem
Várakozó szépnek
Örülök a reménynek
Melyet szívem óhajtva vár

Mikor jön már a Jézuska
Kérdezi a kis gyermek
Közben áhítattal nézi
Az égből hulló hópelyhet

puha-fényes
bársony-kényes
recés-érdes

Holle anyó megrázta hóval telt dunnáját, 
S milliónyi hópehely az égből alászállt. 
Sűrűn szitált, takarót borított a földre, 
Fagyott hátát mindenütt vastagon befödte. 

Az öregség szabadsága

Siess Zsuzsának, utcám béli ikonfestő, művésznőnek ajánlom.

Mezei István

A Mikulás olyan bácsi,
Nem lehet őt sosem látni,
Titkon suhan ő az éjben,
Titkon él gyermek szívében.

Álomvilág fogadott 
februári reggel, 
a természet varázsolt, 
amíg szenderegtem.