Egy kicsi kakas nagyot gondolt
azt hitte, okos, jól megfontolt
szemétdombra feküdt
héjalesbe merült
légyott helyett így lett megcsonkolt.

Dáma Lovag Erdős Anna verse:Világ Költészet,Boldogság Napjára.
,,Hol a boldogság mostanában?"
Kérdezte tőlünk jó apánk
,,A meleg fűtött szobában!"
Feleltünk rá mi testvérek boldogan.

Hol a boldogság mostanában?
Felragyog a nap,olvad a hó a határban
Hóvirág kinyitja fejét
Erdő mélyén megszólal a nyitni kék

Magyar ember csőben él,
a cső kétfelől zenél -
fújják híres dudások,
ördögi a tudásuk:
egyik fújja keletről,
szűkös böjti szelekből,
másik fújja nyugatról,
keserédes nugátból.

Há kettő o,
te csodálatos jó.
nélküled az élet,
sehol nem létezhet.
Harmat cseppben,
rózsa kelyhében,
kutak mélyében.
Kis nagy tavakban,
óriás óceánokban,
szemednek sarkában,
szomjazók vágyában,
keresztelők csokrában,
lányok csókjában,
az élet foganatjában.

Lehet százszor is leírtam már:
szeretem a hazámat,
és még ezerszer öntöm szavakba,

Szép ez a táj akkor is,
ha épp ködbe öleli
az Ég

Vigyorog a tél az ablakon –
ki mondta meg neki, hol lakom?
Bár a rossz az rám talál vakon…

Egy pillanatra megállt az idő -
abszolút nulla fok volt, megfagyott,
s ami lett, az Istennek őrjítő:

Fák virágaiból szőnek
selyem- fényt
a mindennapok.

Sándor, József, Benedek,
csalódtam ám bennetek!
Naptár szerint itt vagytok –
s velem együtt megfagytok!
Hanyag fiúk, zsákotok
fejtörésre ad okot:
nem voltatok elegek –
ellopták a meleget.
Vagy kilyukadt az a zsák,
s ti voltatok túl lazák?

/170. Március 15./
Mikor eljön a nemzeti ünnep
Lelkedet felöltözteted ünneplőben
Mikor kitűzöd a kokárdádat
Szíved fölé,hogy mindenki lássa
Neked szívedben ünnep van
S viseled hazádért, a hősökért boldogan

Valahol egy ringyó felhő
együtt hált a kóbor faggyal –
frigyük fattya frissen felnő,
s tavasz útján vígan nyargal.

A vonat lassított... közel az állomás,
izgatott emberek, feszült várakozás,
csak egy fiú süti le szomorú szemét,
sandán fordítva az ablak felé fejét.

Öreg tölgyek, sötét árnyában,
lomboknak védő takarásában,
napfény talált utat magának,
és egy csodás, erdei Nimfának.

Szeret engem a kutyám,
bár ő nem tud róla –
csak jön a gazdi után,
mintha árnyék volna.
Akárha láthatatlan
pórázon vezetném
delejörvvel a nyakban –
a többi mély rejtvény…

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"

Állok a tükör előtt, ez vagyok
könnyű smink, rövid szoknya,feszes blúz
vékony, már-már sejtető anyagok
lement néhány kiló, pár híján húsz

Mennyi pojáca megannyi hordón
bőszen szónokol, mihez köze sincs.
Percemberekre  magyar csak legyints!
Én a kokárdám rég belül hordom.

Majd halkan lépj át ama éjszakába,
Mikor a Semmi ajtaját kitárja,
Ne zavarja lelked a porladó múlt,
Az erény, bűn belőled már rég kihullt,