Óh, fellengzős, sistergő, komisszárok
tomboltatok folyvást, és röhögtetek,
a ruhánkon virsli és mustárfoltok,
ezt hozták nekünk a vörös ünnepek.
Elébünk állt a szilánkos aknazár,
ha reszketve hosszú utakra keltünk,
mert szegényes volt a keleti bazár,
vidám barakkban kapáltuk a telkünk.
Szabadon várom az elsápadt napot,
mérges papok előtt borulunk térdre,
a múltunk mireánk semmit sem hagyott,
gaz költözött már nagyapám rétjére.
A fő tolvajt választjuk év emberének,
ki cseppet sem szerény, nem szolgál,
dudvát szülnek gazdag televények,
helyünk az útszélen, az árokpartnál.
A hamis ének alábbhagy, elhalkul,
eladhatatlan, selejt a végtermék,
foglyok maradtunk szétszórt családostul,
szemét láttán a Nap behunyja szemét.
A szomjúságom friss versekbe fojtom,
ne szaporodjon a panasz és a gond,
bevarrom a szakadást minden folton,
most akar megszökni zakómról a gomb,
A postásom tegnap hasztalan vártam,
nem érdekel tézis,sok üres frázis,,
felöltözve, vagy kopott pizsamában,
évek embere, még itt vagyok én is.
2019. nov. 1.