Megszűnt egy szív dobogni,
gyötört testből a lélek távozott,
jaj mindig temetnek valakit,
gyertya csonkjáig elfogyott.

Temetőbe húz a vágyam,
a halasi csöndes temetőbe.
Ott van az én anyám sírja,
​sírkövére neve írva, 
megnyitom majd bús szívem előtte.

Alig volt talán négy éves,
sötét haját copfba fogta,
cserfes, élénk és beszédes,
amit gondolt, kikotyogta.

Hova tart a század?
Mit mosott el az áradat
Oly korban élünk
Apa-fiát árulja el
Pénz szennye le nem mosható
Az ártatlan áldozat nézi
Fájdalma le nem írható

Sem jót, sem szépet, sem igazat –
nem adtatok,
nem hoztatok,
nem mondtatok!

​Kerítésnek deszkáit,
szegelték egy sorba,
hol faág göcse kiesett,
lyukas lett a deszka.

Hej diófa, diófa
miért van sok leveled?
Mit gondolsz, már mióta
perlekedek teveled:

Ha papír majd viseli,
a mondott szavakat,
nem fogom titkolni,
a fogant gondolatokat.

Mosonmagyaróvár "Gyásznapja" : 1956.1O.26"

Mint, ha megint látnám
Régi színben tündökölni
Ha ötvenhat évet kellett is pihenni
Nem talált rá azóta senki
Én most is látom büszkén ragyogni
Nem csak szürkén szomorkodni
Megtörve és arcul ütve
Eldugva padlás mélyébe

Örökre enyém a Beethoven nyitány,
mely áthullámzik az őszies tereken,
forradalom, lendület, iram és talány,
e silány jelenben pátoszát keresem.

Vasárnap van az Úr ünnepe
megperzselt lombját erdőbe hajítja,
tegnap még áttetsző nyár volt,
tegnap pontosan – még tegnap,
mert a szeptembert október borítja.

Szőnyeget terít az ősz a fák alá,
pompás, tarka szőnyeget.
Az elmúlás szelleme őgyeleg
a köd lepte kert bánatában:
hangtalan hullik özvegyi fátyla rá.
Csupaszodnak az ágak.
Akár egy elnyújtott hosszú vasárnap –

Október volt akkor is
Nemrég emlékeztünk
Szívünk gyászolta
A vértanú halált
Aradon koszorúztak odaát!

Íme az állapotom:
elkerült egy pár pofon,
s a gondom már csak potom.

Pillangóvá válhat lelkem,
virágokról virágokra téved,
de ahogy illatmintát vételez,
úgy virág kelyhébe mélyed.

Nem volt az több, mint néhány szép pillanat,
Magával sodort a makacs múlt idő,
Nélküled kong már a pár percnyi jövő,   
Sírodról lekotrom a jeges havat.

Törésvonalak
magasfeszültségében
porig ég minden
emlékezet

/Máté Imre a Rábaközi Sámánok utóda/

56-os forradalom harcosa, író, költő, Köztársaság Arany Érdemrenddel kitűntetett volt forradalmár./
Unokabátyámtól