m. i.

Mint út mentére kitett öreg beteg eb
kit sorsa valahol végleg ott felejtett
mint ki megérdemli a mostoha sorsát
már nincs szidás rúgás és már nincs is korlát
mint ki nem sír nem nyüszít már nem is ugat
csak mélán nézi a kopott szürke utat
mint kinek pocsolyavíz kidobott kenyér
még jut de feladat nélkül nem sokat ér
élete szökik a fény lámpák villognak
meghasad a hajnal elfogy majd a holnap
pusztulás halál a nem kért szabadság
nem úgy választotta dobták néki sorsát
letépték a pórázt szegecses nyakörvet
és szomorú szeme már senkit sem követ
mint kinek nincs társa és nem jutott gazda
szépség után vágyva felbámul a holdra
sötét éj közepén a fekete semmi
útra kel visszatér mert nincs hová menni
csak bánat kínozza nem az önsajnálat
sebeit nyaldossa hiszen csak egy állat
mint ki tudja még átélhet kegyetlen vihart
de érzi az egész már nem sokáig tart
már nem számít idő az ellenséges tér
mert elindult érte valahol a sintér
mint ki befelé sír a szeme könnytelen
hangtalan mereng a maradék életen.  

2018. 11. 18.