Így-
kezdem,
kifejteni amit,
most leírva gondolok.

Zengő eső dalában,
kis csillag világlik,
szépséges hazámban,
piros pipacs - ösvény
kísér hazáig.

Zuhog a szomorú őszi eső
Sír a fának a színes levele
Nyár is elment, szép időt temetve
Itt maradtunk napsugár nélkül dideregve
Az eső csak egyre esik
Mint, ha az égbolt a földre költözne
Nem ragyog már a nap, felhő eltüntette

Sötétségben, koroméjben
Sem maradok fények nélkül,
kutyámmal kell ténferegnem,
nyári egem lassan kihűl.

A hajnal vacogó csendjében
egy idegen dallam ráncigálja
a fákat, zúg a szél

Égnek a gyertyák,
látod-e ott ahol most vagy?

Műkincsben gazdag, pompás a Vatikán,
és már elfárasztott, áhítatos sétám,
felkaptattam egy szürke kis kőtérre,
mert nagyon hiányzott öreg pipám füstje.

Soha ne áruld el álmaidat,
nevetségessé teszed magad,
mert azok az álmok a tieid,
idegenek meg úgysem értik.

Itt a nagy köveket, amott az árnyékokat
kerülgetik a bogarak. Futrinkák bújócskáznak,
s közben azt keresik, hol lakjanak.
Az ősz jele van itt. A szellő már susog,

Lehullott a vadrózsa levele
El kell válnunk, elfeledlek örökre
Mint levelet elfújja az őszi szél
Csendben, halkan elmentél

Őszi széltől fázik, didereg a szívem
Kulcsát vesztve nem nyithatja ki senki sem
Őszi levél lehull a földre
Megbocsájtó tél, hóval majd belepje
Lehullott a vadrózsa levele
Fújja a szél, elviszi messzire

575575

Ha fogom kezed, már nem fázok annyira .
Eszembe jutott, ősznek hidege.
Nem is tudom, többiek, hol? S majd eljönnek

várt válaszokban?  Négy féle félelemben
a kötelező látogatások.
Emlékszem, hogy várt anyánk. "Többször gyertek el !"

Ó Nemes fák között,
mennyi a csenevész bokor,
hogy uralják, rabolják,
gonoszul életterét sokszor.

Égi ösvényeken lépked majd a lábom,
lelkem nyugodalmát végre megtalálom,

/ Kiss Jani barátomnak, negyvenedik születésnapjára. /

Féltelek én sok mindentől,
Hold sugártól, a Napfénytől.
Éjszaka sápadt,
a fény az vakít,

Lehanyatlott már a nyár esti alkony
Kolomp szó hallik a messze távolból
Tarka gulya tér meg a falu legelőről
Gazda várja tehenét, látszik már messziről

Borozgatok - csendben halkan,
majd töröm fel, emlékeim kapuját,
mert a kopogtató nem működik,
de nem tölthetem, kint az éjszakát.

Idegen tájak
szúrós illatában
átsuhan rajtad
a szél.