Ott vagyok mindig, az álmodók között,
a sötétség kalandorai, bűvös csapatában,
hegytetői fennsíkon, ahonnan körbelátni,
mi történik köröttem, széles nagyvilágban.

Hullámzó arany búza,
virít sok pipacs benne,
sok közte a búzavirág,
de szép csokorba szedve.

Míg beszélsz, rád sem hederítek,
mobilbonon  valamit játszok,
gombokat nyomkodok,  válasz helyett,
többre tartok virtuális világot

Elmegyünk egymás mellett csendben,
mint falevelek a rengetegben.

Kék nefelejcset szedtem,
közben gondolataimban,
ott jártam ahol te elvesztél,
hogy ezzel a virággal éppen,
vágyaiddal hozzám üzentél.

Merülnék le, hol tenger mélye,
oly csodás élménnyel fogadna,
medúzák, korallok, sok, fajtájú
vízi lények, mesés látványát adna.

Fülembe súgtad: 
- Szeretlek kedvesem!

Úgy bizony nekem sokszor csak,
a csupasz lerágott csont maradt,
majd szedegethettem, így a mások
által kidobott virágot, mi elhervadt.

575575

Hazádnak mindig „rendületlenül” híve
légy, ellene ne tégy soha. Bontsad
a múltat, építs jövőt, fogj össze magyar!

Bimbóból fakadó rózsaszál,
áraszd el veletek kertemet,
színek közt nem válogatok,
virágaitokkal vallok szerelmet.

Őseink vallása nem a pogányság;
Hitének alapja: természetimádás.
A villámló égzengések, s a zivatar,
Elemek tombolása, mennydörgés,

Ütött-kopott gyári házak,
vasúti töltés egyik oldalán,
állt egy közösségi kemence,
ahol fakéregnek parazsán,

Nem látja a szem, nem hallja a fül,
Ki is lakik benned, ott legbelül,
Válladon a világ keresztje ül,
Kicsúszik a lényeg kezeid közül,

Nem történt semmi különös,
szót sem érdemel,
hagyom, hogy elmúljon
minden ami fáj.

Mese, mese száll ma,
Mint egy tündér álma

Kávézzunk egyet, és beszélgetni kéne,
rejtett bozótban, árnyékos padon.
Szél elől szaladni és szelet csinálni,

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva
Mint a harmat cseppet a virág issza
Úgy ébred az áhítat a szívemben

Hogy szaladnak a fák
Az életvonatomat követve
Sok mindent gyűjtöttem tarsolyomba
Sok jót, szépet, bánatot cipelve