Olyan vagyok mint a vulkán,
belső erőm pihen némán.
Majd kitör a kráterből,
mindent tarol, elsöpör.
Most épp tánczenét hallgatok,
Majd egyszer csak felpattanok.
Annak ritmusát átveszem,
és őrjítőn énekelem.
Elönt a forróság, de olyan,
mindent letép, lemar rólam.
Rítus táncom ropom, járom,
s láva folyóm forrón lángol.
A magányom vágyakozik,
szívem érted epedezik.
Ha itt most te velem volnál,
égő vágyam feloldanád.
Megcsókolnál, megölelnél,
és mindig csak velem lennél.
Egyedül csak várakozok,
és szürke hamuvá válok.
Hát csak gyere nagyon siess,
míg a láva forró, meleg.