Egy nyári langy meleg éjszakán,
ültem a templomtéri park padján,
épp arra jöttél, előttem megálltál,
köszönésemre, puszival válaszoltál.

Oh, ti bolond, esztelen poéták!
Hej, ti álmatag, méla bajnokok!
Miért jó, mondd, keserűen élni?
S mért kell némán, magányban halnotok?

Mikor a csönd úgy szétterül,
alig pirkad, mikor messziről,
lélek harang hangja csendül,
éjszaka búcsúzik a Holdfénytől.

Lángoló a folyó,
ahogy vérem fút,
adjad a csókodat,
mi belőled még jut.

Ha a turulmadár visszatérne
Nem ismer a tájra
Nem ismer a sok szétrombolt várra
Benőtte már az enyészet virága
Hogy ne ismerjen senki hazájára 

Büszkén állt nálunk az udvaron,
ágai az ég felé nyúltak,
mintha nem érhetné bántalom,
évei termékenyen múltak.

Volt mikor elhittem:
esténként meséket sző
a Hold.
Hatalmas óriás
az égbolt.

Ismét lengeti a szél a magyar zászlót
Nap fénye ragyogva csillan a Dunán
Boldog mosoly tükrözi vissza
Országházban, s fenn a várban Budán

Száz év mély magányából,
révedezik bolyongó lelkem,
nem ismerek e nagyvilágra,
szavaknak tengerébe vesztem.

Sír, zokog a lelkem
Nem nyújtod már felém kezed
Nem vigasztalsz kedves szóval
Sem biztató, sem dorgálóval

A kepékből asztagot raknak,
kaszás után vigyázva ballagnak,
jó kenyérnek valót aratnak,
egyet pihennek, ha fáradnak,
ebédkor majd szalonnáznak.

Már csak a verseimben élek,
Talán ott még léteznek csodák,
Összetört madár szívében
Hallgat a csönd, egyre tovább.

Obeliszkek dőltek sorra,
vörös csillag hullt a porba,
fegyvert fogott, nő és férfi,
zászlónkból a címert tépi,
palackokba benzint tölti,
tankok elé dobja veti.

Égig érő fák közt
suhan a szellő
új ruháját ölti
a kis tekergő

Hogy mily utakon jártam,
tán sosem hinnéd el nekem,
egy csodálatos virágoskertben,
ott amit valaha rég elvesztettem,
nem gondoltam, hogy megtaláljam,
a nagy őt – téged édes kedvesem.

Könyvet, ha kezedbe veszed
Kiolvasod belőle az üzenetet
Szavak, mondatok, gondolatok
Jelzik örülök, vagy boldog vagyok
Ha szomorú a napjaim sora
Megvigasztal, betűkkel mondja

Nyár delén, az élet telén
áll, majd rohan a pillanat,
azt hazudja, hogy még marad,
nem vagyok hiszékeny legény.

Ilyen hűvös nyári este,
de mily sok telt el azóta,
hogy ajkamról elhangzott,
az a szép régi magyar nóta.