Egy szép augusztusi nap reggelen
Rám ragyogott a remény kedvesen
Remény, hogy megszületsz majd
Én lehetek a legboldogabb

Ott messze a horizont,
előttem a mély óceán,
állok itt egy szigeten,
oly elhagyottan árván.

Hosszú évek után,
végre megtaláltalak,
nem változtál semmit,
amióta nem láttalak.

Hallod a dobszót, hangosan dobolnak?
Kiárusítása lesz az egész falunak
Közhírré tétetik itt a falu végén
A templom előtt, s falu szélén

Ha én úr lehetnék a saját földemen:
Szeretetből készítenék egy új utat.
S hívnám, ki velem tart: ne félj, csak jöjj velem!
Jó szóval ékítve nemes, nagy harcukat.

Gyere vissza, ne higgyél a tónak ,
ott hamis vágyak hívogatnak,
sosem voltak bent aranyhalak,
a tavi rózsák is mind hamisak.

Forrón éget a nap sugara
Sóhajt a rét, szárazság sanyargatja
Lehajtja fejét a vadvirág
De eltűnt fölötte a délibáb

Nem változtam, mint sokan hiszik,
olyan vagyok, mint valaha régen-rég,
csak nem volt hova kiöntsem, megosszam
gondolataim, melyek bennem élnek még.

Ha meglátnak, mint visszatérő bűnös,
koldusod vagyok. Harcos életemben
az alázatosság megalázott. Lennék rabló
kis cinkosa, vagy tüzes Jeruzsálem
 

Tüzesen ragyog a nyári nap korongja
Ő itt az úr, sugarait ontja
Néma csend a pusztító melegben
Falevél sincs, ami rebbenne
Puszta, bármerre tekintesz
Csend honol a tájon
Mint, ha nem élne senki 
Ezen a pusztaságon

Csip-csöpp-csip-csöpp,
hangtalan eső ha szitál,
ez a borongós idő, kihat
kedélyemre, mely oly zilált.

Szél suttog a lombok között,
A napfényben játszik,
Hegyek, völgyek, dombok fölött,
Szivárvánnyá válik.

Takard be tested, ha fázol. Simító
kezem vágyó paplanod, s ha nem vagyok,
leszek. Éveink fénylő csillagok,
együtt láthatók. Te vagy a szép szó.

A felhők fodrosak, alattuk csöndesen,
Mint szőnyeg terül a végtelen néma táj.
Talán most ott vagyok, talán csak képzelem,
De hallom mégis a víg csengők ércszavát.

Ne gondold, hogy lelkemben,
nincsenek védekező tüskék,
bizony még hegyesebbek is,
mint amilyenek rózsát védték.

Vigyázzatok tépi már a sátán
Láncait , mérgében ledobván
Küldi felétek vad hadait
Elpusztítani ami szép, ami hit

Hűvös árnyán tölgyerdőnek,
lábam zörgő avarján lépked,
gombafejek ágaskodva lesnek,
hahotázva gúnyt is űznek veled.