Érzem, valahol még megvan a humorom –
tán dolgozik bennem egy nyápic tumoron,
vagy gubbaszt magában a tobozmirigyen,
hogy ne lássa pőrén sok gonosz irigyem:
igazi óvóhely – rejtős amigdala –,
mint cikázó mókust ejtőz mandulafa,
s ha elunja magát, megül a hippokampusz
fura csikóhalán, akár hippi krampusz,
s onnan szörföztet théta hullámokon
jeleket, hogy fogja ismerős, társ, rokon…

       2018.11.30. Csorba Tibor