A virágos fény mostanság elkerül,
de a agyamnak tevékeny műhelyében,
valahol a mélyben, ott lenn, legbelül
egy-egy makacs sugár nem huny ki mégsem.
Hiába emelkednek körém a falak,
 szabadon szárnyal messze a gondolat.

Átível mélységek, sötétség felett,
nem ismer gátakat, sem aknás határt,
az ember szabadságra teremtetett,
bordák börtönéből a szív kitalált.
A tökélytől távol, tele hibákkal
a képzelet, gondolat frissen szárnyal.

Élni, gyötrődni végkimerülésig,
kapaszkodni utolsó szalmaszálba,
a hazug mocsárban gázolni térdig,
 kivergődni az igazság partjára.
Testedre húzva tépett kabátodat
sokszor nem marad más, csak a gondolat

Nem vagy kíváncsi pózokra, szólamra,
az értelem benned meg nem öregszik,
nem lelkesedsz báván, kipirosodva,
az Ördög nem alszik, ember gyanakszik.
A világ gyarapszik, lendületlenül
vénül, de a gondolat szárnyal, repül.

2018. dec. 4.