Mi lesz ha az ég eltűnik 
fejem felől

Nagy Szellem! Hangod hallom a szélben, és
mindennek te adsz életet, hallgass meg!
Ember-gyermeked vagyok, és gyenge--
teremtő erődet, bölcsességedet kérem.
Itteni világod szépségében járok, engedd,

Süvítve száguld az őszi szél,
Jelezve, hogy hamar itt a tél.
A fákon összehúzzák magukat,
Fázós, didergő, apró madarak.

Marcikám, a torta szép:
érzem édes illatát,
de mást is mondanék:

Jézuskiáltó kiált feléd
Itt jártál te is valaha rég
Virágzó május volt, nyílott a rét
A szellő is csodás mesét mesélt

Felhúzták a harangot a toronyba
Erős, elszánt munkás kezek
Harangra rá van írva:
„PAX VOBIS”, :„Béke veletek!”

Röpképtelen gubbad a lelkem –
szárnyát szegte kardos rémület:
csak vacog magába tekerten,
kalitja éjsötét, mély üreg.

November van, sötét napok
Felhő takarja a napot
Lelkem mégis napsütötte,
Ilyen egy november szülötte.

/Cserhát Művész Társaság
néhai elnökének/

Elmentél Évánk, Cserhát Nagyasszonya
Kedves mosolyod mindenki hiányolja!
Verseid nekünk örök irány mutatók
Hozzánk írtad, a szívünkhöz szólót

575575

Gondolatsorod sorba, egymásután, ha
elsorolod, zárt körtánc. Visszatérsz
ugyanoda, ahonnan elindítottak.

Méltósággal feszülsz az égnek Badacsony,
a felhők könnye hull bazalt homlokodra.
A Nap bújócskát játszik a vízfodrok felett.
Így szendereg a Balaton, alvón mereng.

Nyugtass meg, hogy
nem lesz semmi baj,
és jó apám úgy ragyog
mint régen.

Őszi napsugár festi a fákat
Sárguló a levél, elhagyja az ágat
Búcsú nélkül, halkan hull a földre
El kell válni, el kell mindörökre

Erős voltam én és bátor:
tejet loptam az anyámtól.
Pereltem, ha nem szerettek,
bevéreztem száz keresztet.

Sok napot töltöttem hazámtól távol
a  közelben, s messze Európától
távoli tájak csábítóan hívtak
csodás kalandok előttem megnyíltak

Valahogy mosolyra
kellene bírni az eget.