Én nem kértem tőled, világ, hogy megbocsáss!
De mégis bocsáttassék meg minden bűnöm!
Lelkemben fellegek, szívemben álmodás,
Kiknek nem mértek boldogságból, csak szűkön.
Én nem kértem azt, hogy bárki is szeressen!
Csupán ember vagyok, sokaktól átkozott,
Kik vágyják, utam hogy pokolra vezessen,
S bús lelkem legyen hát örökké kárhozott!
Én nem kértem tőled, világ, hogy megérts!
Én csupán az vagyok, kinek lennem kellett!
S azt, hogy én megértselek, azt tőlem ne kérd!
Szűk az én hazám… de ennyi rendeltetett…
Porszem vagyok csupán a mindenség földjén,
A végtelen légben csupán egy lehelet.
A semmi közepén fölöttem bús törvény:
Egyedül Isten, ki vigyázza léptemet…
Lelkemben fellegek, szívemben álmodás,
Kiknek nem mértek boldogságból, csak szűkön.
Én nem kértem tőled, világ, hogy megbocsáss!
De mégis bocsáttassék meg minden bűnöm!
Rácz Endre ©
2018. 12. 11. Szerep