Megtépázott vitorlákkal,
árboca tört, másik repedt,
úgy vesztegel sorsára hagyva,
valaha siklott a hullámok felett.

Szonett

A lét pünkösdi királyai vagyunk
akár hetven évre, vagy három napra,
miénk a dicsőség csálé kalapja,
sokszor buktatóktól lesántul lovunk.

Lazul fogunk, hiába ősz a hajunk,
dalunk zamata szíveket itatja,
sercen a tollunk, és peng lantunk húrja,
csak énekelünk, ha bele is halunk.

Mezei virágból
csokrot kötöttem,
a bicajod mellett
futva szedtem.

A szerepi puszta nádban,
Betyárlegény ül magában.
Régi életét siratja.
Bús arcában nyűtt kalapja.

Hát elindultak útjukon!
Mint szemedből a könnyek
Meg nem álltak félúton
Mentek, csak mentek.

Pünkösd ünnepe!

Ragyog a nap csupa fény!
Száz sugárból árad felém
Jöjj szentlélek Pünkösdnek ünnepén!

Lélek szállt le és szeretet
Egybe fogja a szíveket
Pünkösdnek ünnepén!

Rózsa kinyílt, fehér kelyhe
Készülünk a szép ünnepre
Pünkösdnek ünnepén!

Lepke szárnyát kérem kölcsön,
had repüljek csodás helyekre -,
szebbnél – szebb, illatozó virágok
mámorító nektárral, hívogató kelyhére.

Már csak szűk két hét az indulásig! 

Ó boldogságos Szűzanya!
Hova lett „Szent Korona” országa?
Milyen átok zúdul nemzetre, hazámra?
Jöhet éhes hiéna földünket felfalja?
Földfogyatkozás zúdul a magyarra!

Mint nap, hold, csillagok az égen
Földünk alólunk fogy el egészen!
Mi nyomorba, szegénységbe süllyedünk!
Homokkal hordják tele szemünk!

Legszebb korom időszakát
akkor ott töltöttem,
érett szőlő zamatában
csoda mód merültem.

Dobó téri cukrászdában
egy fagyit elnyaltunk,
a Taverna sok lépcsőjén
többször lebaktattunk.

Egri Dóm alatti pincét
kármentőig megjártam,
írva volt "Isten Lábához"
de azt nem találtam.

A porig égő lelkem -
hamvadjon szívedben,
így ott leszek mindig
bűnbánó lelkedben.

Van egy szép táj a nagy világban
Hol a nap fürdik a hegy csúcsában
Hó takarja az ormot októberben
Napnak ragyog .csillog fénye

Emlékeimben élsz, én szép fővárosom!
De sokat sétáltam a platán sorodon!
Terveket szőttem, s madár zengte énekét!
Néha beborult felettem, s feletted az ég

A gonoszság rút arcai
végig szántanak rajtad,
megtépázott ős röhejjel
ostorozzák szavaidat.

Az esélytelenek nyugalmával,
mint a vágóhídra terelt barom,
várja végzetét a vén Európa.

Ablakomat befutotta a vadrózsa
Feketerigó fészket rakott rája
Feketerigó lett annak lakója
Napfelkeltét rigófüttyel várja

Mily nyugodt a vize
karéja oly pompás,
ahogy benne áll
a pihenő vitorlás.

Keszthelyi öbölbe
Balaton ölébe,
tobzódik sok színbe,
vizének tükrébe,
a lenyugvó nap
nyugodni tér be.

Ej mi csodás
ez az alkonyat,
hallom a köveket
amit a hullám kóstolgat.

Száll a labda, halihó
Játszani az mindig jó.
Menjünk a rétre futkosni,
A pillangókat megfogni.