Letűntek rég a forradalmak,
új eszméknek homokszemeit
hordja, kavarja a változó szél,
beteríti vele Európa népeit.

Amerre csobog a kis patak, átugrál
apró köveken, játéktajtékot
fodroz, s mutatja tükrét, milyen nagy lészen.

Hidat verek folyókon át
Összeköti jobb, bal partját
Suhog a víz, rohan az ár
Túl parton valaki vár!

Elmúlt évek súlya alatt
összegyűltek az emlékek,
elfolyt idő árja alatt
megmaradtak a fényképek.

Öleljen magához csendesen,
ringasson el az én Kedvesem.

Szépen süt a napocska
Édesanyám verset tanította
Mit mondjak el majd neki
Nagymamám meg tudom lepni

Annyira jól esnek
azok a szép szavak,
amelyek oly rég várt
ajkaidról hangzanak.

lehet, rossz anya voltam
túlzottan szerettem
minden pillanatban csak
őérte reszkettem.

Hat vagy hét, de lehet, már nyolcmilliárd,
Egymást taposva tör, nyílik életre,
Nyög a Föld, mert kérge vékony, nem szilárd,
Megroppan súlyunktól talán örökre,

Magyarország Édesanyja
Boldogságos Szűz Mária
Áll a várfokán Kisded a kezében
Áldással vigyáz ránk!
Magyarokat  nagy baj ne érje!

Köszönjük Szűzanyánk!
Hogy mindig vigyázol ránk!
Sok veszélyből, viszály után,
Talpra állítod hazánk!

Ne engedd el soha édesanyád kezét,
Meg ne tagadd soha áldott szeretetét.
Ne feledd el soha, amit tőle kaptál,
Mindazt, ami több volt s fényesebb a napnál.

Ne engedd el soha édesanyád kezét,
Meg ne tagadd soha áldott szeretetét.
Ne feledd el soha, amit tőle kaptál,
Mindazt, ami több volt s fényesebb a napnál.

Az óceánon messze túl
Turul madár útnak indul
Fáradt lelkét vigasztalja
Várja őt a magyar haza!

Óceán hullámzik, magas a habja
Partokat dühösen korbácsolja
Turulnak csak az szíve vágya
Kárpátok hegyét  meglátja!

Madár röptében vijjog
felveri a csönd szavát,
kutya hármat vakkant
ébren tölti az éjszakát.

Anyám fehér felhő,
Apám néma bánat,
Anyám tiszta égbolt,
Apám már nem árthat.

Egy magyar ember magyarok ellen tüzel.
Fügét mutogat, talán narancsot.
S az új nemzedék szája,nyálban összefolyt.