Ha tehetném, vadvirágos rét lennék,
illatommal ölelném körül testedet,  
zöld gyepágyamra fektetnélek,
őrizném álmod, s ott lennék végig Veled.

Ha tehetném, napsugár lennék,  
lecsókolnám arcodról a bánat könnyeket,  
addig nyújtózkodnék apró sugarammal,
míg megmelegíthetném a szívedet.

Ha tehetném, langy eső lennék,
mely simogat és nem hideg,
fürdetnélek saját könnyeimben Téged,
míg lemosnám Rólad
a fájdalom képezte jéghegyeket.

Ha tehetném, Isten ujja lennék,
lenyúlnék a fellegekből,
és addig simogatnám szíved bársonyát,
míg meggyógyítanék
minden apró forradást, sebet,s heget.

Ha tehetném, a világ legjobb bohóca lennék,
sírva-nevetve mókáznék Neked,
csak hogy nevetésed messze csengőn halljam,
s úgy kacagj, hogy egy világ kacagjon Veled.

Ha tehetném, lelopnám a csillagokat az égről,
fényükkel aranyoznám be tekinteted,
csak hogy azokban újra lássam
azokat az eleven, kedves fényeket.

Ha tehetném, Mária lábához kuporodnék
egy kis templomban csendesen,
s addig könyörögnék neki,
míg meg nem engedi,
legyen minden bánat, fájdalom az enyém,
csak Te boldog legyél.

...s mit tehetnék még? 
Jaj, magam sem tudom,
nincs olyan mit meg nem tennék! 
Ezt Te is jól tudod...

Ám, ha mindez nem lenne elég,
súgd csak meg bátran,
ha tőlem telik megteszem.
Mit tehetnék érted,
hogy minden szép legyen?
Ugye elárulod nekem?!