/Székely tüntetésre az autonómiáért/
2O13.O3.1O

Verik a dobot a széleken
Emeld fel a fejed nemzetem
Emeld fel a fejed, tavasz virradóra
Itt az idő, indulj a hívó szóra

Indulj és ne állj meg
Lássák, hogy nem hátrálunk meg
Lengesd azt a zászlót, jussod követelve
Elnyomást már néped megszenvedte

A
halál
állapot,
gyors átmenet
örök élethez.

Ha egyszer elrúgtad magad
          a fészektől,
ne nézz hátra, mert visszazuhansz,
s vissza nem vesz, mi kitagad:
          a tám megdől,
s örök kételyek között suhansz.

Óvatos léptekkel jött a Tavasz
Mint, ha a természetben tündér járna
Varázspálcájával fákat, bokrokat megérintette
Rügy fakadt, s virágtenger körülötte

Szonett 6l.

Sötétség hátrál a friss színek elöl,
A víz párája feszíti mellkasom,
Tűző Nap bizsereg fáradt vállamon,
A hideg küzd, de a harc lassan eldől.

Nem mondhatok le semmiről, mi engem illet –
jogokról, kötelességekről – emberileg!
Nem dobhatok el egyetlen „ámen”-t
se, ha nem is Istennek szánom,
még ha hitem ráment
is valahol a vámon,
legalább az ünnep megmaradt.
Lelkem, az ezerszer megmarott,

Nyomott de csendes volt az a téli nap, 
mozdony szúrós füstje orromba csap,
jegyet válthattam az induló vonatra,
oda megyek ahol még nem jártam soha.

Felszálltam és a kupémat megkerestem,
ahol egy elegáns kedves hölgyet leltem,
éles sípszó csühögve elindult a vonat,
nem olvasom az újságot nézem a tájat.

Volt csupa-fény, boldog öröklét –
köd fala rejti a bestia álmot.
Rázza feléd minden az öklét,
nem szabad újra az útra találnod!

/Kelet Libanonban gólya mészárlás./

Gólya madár hova lettél?
Más nép célpontja lettél?
Elmúlik a tél vártunk haza
Te nem jöttél, üres a fészek alja

Gólya madár hova lettél?
Nézzük az eget, nézzük a fészked
Hosszú úton elvesztél?
Vadászok célpontja lettél?

„Bocsáss meg! – szólt a Fiú ott
az orgonabokorhoz –
a kedvesem kér virágodból.”
S telt karral a kertből kifutott,
a megtépett bozontos
ágak könnyeztek a bánattól.

Ma sem ér a létem túl sokat,
gondoljak akár okosakat:
glédába gyűlnek haszontalan
pazarolt erők és hontalan

Egy öreg költőnél nincs nevetségebb

Nekem nem jutott se föld, se kert –
elkönyvelem e kétes sikert,
mert éljek meg bármennyi vihart,
e juss mellettem végig kitart.

nagy
fehér
papírlap,
melyből állhat
egész életünk.
vagy tele írjuk,
tartalmas lesz,
üresen
léket
kap.
írta-Varga István-Barcs-2019.03.05.

Ablakomnál csivitelnek
Mi baja a cinegéknek
Fészek üres, új a foglaló
Ki lesz benne a fészek lakó?

La Dolce far Niente

Botcsináltán, sután, amatőr módra,
Megpróbáltam én is a lehetetlent,
Ráleltem a végső konklúzióra,
Ki itt született, az már marad itt lent.

A keze nyomán mindig a szép születik.
Lelkében éli minden mozdulást.
Szín kavarodásában táncol az ecset.
s a palettán lendítés elevenedik.

Repülj kismadár, éneked zengve
Gréti  unokám  egy éves, hirdesd örvendezve
Ma van Gréti unokám születésének ünnepe