Május elsején a szív kivirágzik:
tarka kert, körötte zöldell a rét.
Nőszirommal pünkösdi rózsa játszik,
s orgonabokor bólogat odébb.

Szavaimat széjjel szórom,
majd egy rostán átszitálom,
égnek sötét kárpitjára mind
így átrendezve feldobálom.

Egy új út kell, meg is kaptam
majd ott büszkén végigmegyek,
de most kövezik még csak ki
úgy illenek hozzá ezek a rímek.

Napsugár fújt ébresztőt a fáknak
Csupa levél, ragyogással ébredtek
Áthatolt a napsugár a lombokon
Mint szívemben a remény tavaszon
Suhogó patak rohan tova
Selymesen öleli útjában a köveket
Mint ha dalolna nekik víg éneket
Oly kedveset, leírni sem lehet

Magyar vigyázz! Meg ne tévedj,
lugasodban el ne révedj –
esélyed ha maradt még egy!

.

Ha volt múzsám, már rég eltemettem,
Fájdalom simogat, mint lágy selymem,
Bizonyosság helyett csak sejtelem,
A dallam lassan elhallgat bennem,
Csendesen ölel át a rejtelem.

Sétálok hullámzó, fűtengeren,
Világom bejárom e szép helyen,
Ami véges is végtelen nekem,
Nem töröm fejem okos verseken,
Úgy is megteszik mások helyettem.

575575

Légy természetes. Tudom feladataink
sokszor nagyobbak, képességeink
nem érik utol, s a vágy marad, elmarad..

Pünkösd előtt
csodára várva
 

Emlékszem. Még ma is érzem
azt a tiszta, friss illatot,
mikor féltve, a sötétben
megnyugtattad "Kiscsillagod".

Álmaimban eljött hozzám
Karjába zárt az Édesanyám!
Boldog mosoly ült az arcán
Szép álom volt, valóság tán!

Visszatértünk udvarunkba
Mint, ha most is ott várna
Virágoztak az orgonák
Köszöntöttem a legjobb édesanyát!

Bánt nagyon a lelkiismeret,
hogy elhagytam aki szeretett,
érzem kezével fogja kezemet,
csókja örökre szívembe égett,
hallom – te engem nem szeret.

Megkértem a gyöngyvirágot,
csábítson el engem,
feledtesse a világot,
s áradjon szét bennem.

Csókos formás ajkadba
vágyón merítem ajkamat,
érzem remegő testeden
rég vágyod csókomat.

Pusztító lángnyelvek lobbannak az égre!
Mindent éget a láng nyelve!
Lobban magasan, mint a fáklya
Mint, ha fricskát szórna a világra!

Megfognám a kezed
nem simogat régen...

Te szürke nagy folyam
félelmetesen izgalmas
nekem mégis színes,
partja néhol olyan,
mintha sérült lenne
vagy olykor sebes.

575575
Csak a holnapot, már csak azt add meg nekem.
Egy apró fohászt, egy köszönetet,
hogy mondhassam imáim között, neked is

Elérhetetlen kép, mely a mindennapok
fénykoszorúja. Messzeségéből
elvakít a fény. Sokszor nyúlnék utána