Hajam már őszbe fordult,
hátam rég meggörbült,
csónakomba víz csordult,
elejére felhő ült.

Lágyan ringatózok,
a távolt figyelem,
végtelen várakozok,
a csendet ölelem.

A part felé szívemet
húzza még valami,
vagy elhagyott engemet,
mi karom emeli?

Csónakban egyedül,
végtelen pillanatok,
evezőm még megfeszül,
kószálnak gondolatok.

Nem, még nem engedem,
hogy elhagyjon az élet,
a partot megkeresem,
karomban vannak évek.

Kaptam erőt és hitet,
így még hazatérek,
Isten azért adott szívet,
hogy biztosan visszatérjek!