Vasárnap volt, épp Húsvét reggele,
Virágzó kertem élettel tele,
Eljöttél hozzám, napfény melege,
Fülembe csengő édes-bús zene.
Hallottam lágyan hívó szavadat,
Felnéztem rád és láttam magamat,
Táncolni kezdtünk a kék ég alatt,
Öleltük egymást, mint fénysugarak.
Emeltél engem a karod közé,
Magaddal vittél az égbolt fölé,
Álmokat szőttünk a világ köré,
S kérted, hogy nézzek a látszat mögé:
„Engedd, hogy vezessek, add át magad,
Lépteink nyomában élet fakad,
Bár néha a látszat mindent tagad,
A Lélek a táncban örök marad.”