Különös illat járta át a pajtát,
hazavitte frissen csépelt szalmáját,
vala bálázás nélkül volt behányva,
vitték szalmazsákba vagy almozásra.

Jó játék volt ott benne hancúrozni,
világ elöl bújva benne aludni,
mikor fiatal lányként rám ugrottál,
zizzent a szalma, az első csókodnál.

Kovács-apám

Tüzeket látok az éjben,
dübögés reng a csönd alatt.
Kovács-apám erős karjában
kalapács talpa villan,
s izzik a múlt a fényes üllőn.

Egy tollpihével csiklandoztad,
álmom csodás reggeliébredését,
majd ajkaddal csókot leheltél,
széthúztad éjszaka sötét függönyét.

Illatozó tested belengte,
kicsinyke szobádnak minden szegletét,
telt kebleid kikandikáltak,
ahogy igazítottad éjköntösét.

Ott fenn a fellegekben,
csak a szél mely dübörög,
fentről lelátni mélybe,
nem hallod levél zörög.

Rétisas körözve les,
zsákmányt oly fürgén kutat,
elbújnak most a cinkék,
meg gyors reptű madarak.

/2OO2.Választások./

A ház, ahol születtem, amely felnevelt,

Kinyújtják még dermedt karjukat a fák,
kopott ruháját zöldre váltja a rét,
fejét ingatja sok kacér hóvirág,
hófehér leplét levetette a tél,
mosolyg a természet, virít a sáfrány... 
köszöntünk Tavasz, végre, hogy eljöttél!

2019. február 12.

Hej, Ti Zászlóvivők!
Magasan tartsátok azt a zászlót!
Lobogjon benned hazafiságod
Figyeljen szavadra, ki tiszteli a szót!

Hej, Te Zászlóvivő!
Ünnepelj, ne dideregjél!
Lesz még meleg, elmúlik a tél
Majd, ha  a nap álmából felkél.

Száz esztendőnek ón-csendje már a testé,
Ám lelke nem pihen: mindig föllobbanó!

Ezt a versemet a "Közgyűlésre" írtam, és el akartam mondani. Pécsről jöttem s a lehetetlen közlekedés, s a betegségem siettetet hogy elérjem az egyetlen közvetlen B.p: Pécs járatot, mely 16.40 kor indult a Déliből.  Közöltem is, de elfelejtették Elmondani nem tudtam, s így itt teszem közzé versemet.

Ha lépést váltasz
Adyra emlékezve /575575/

Látod, gyönyörű, fényes az éjszaka,
nézd a csillagok táncát fenn az égen,
végre eljött a szerelem évszaka,
kell, hogy szerelmünket most újra éljem.

Amíg kisgyermek voltál s bánat ért,
sokat sírtál, bömböltél mindenért.
Bebújtál édesanyád ölébe,
biztonságot nyújtó menedékbe.

Egy
hónap,
február
a sok hónap
közül szerelem.
Kimondom e szót,
eszembe jut
egy napunk,
te, én
ott,
hol
padot
hó fedi,
látványnak szép,
ám tévútra lép,
hisz ez egy mese,
de jöjj velem,
Emese,
vágyam
ég.

Áll a szobor egymagában
Galamb száll a lovára
Csőrében búzakalász
Isten küldte béke gyanánt

De a szobor meggyalázva
Sötét komor éjszakában
Kitette azt, szegény lélek?
Nem ismer emberséget!

Szent István nézz le rájuk
Mi bűnüket megbocsátjuk
Segít nekünk a Te hited
Magyarjaid így nevelted

Egy kicsit, merészen, elkalandoztam,
éreztem, szűk lett minden körülöttem,
nem akartam mást, épp csak azt gondoltam,
hittem, az évek nem múlnak fölöttem.

Fodor András, Kossuth-díjas költő emlékére, aki Kaposmérőn született, Kaposvárott és Budapesten tanult. Fonyódon még ma is áll a villája, és szeretettel telve vallotta magát mindig itteninek.

/külföldi állampolgárok megkérdezése/

Sosem volt szerencsém, jó lapjárásom,
Fortuna kegyeit hiába várom,
de csodás nyarakból vettem ki részem,
a szépségük, melegük még ma is érzem.

 Sok pénz hatalom sem jutott énnekem,
attól még valahogy szól az énekem,
a legtöbb barátom már rég meghalt,
ezért írok néha oly keserű dalt.