Nem mondhatok le semmiről, mi engem illet –
jogokról, kötelességekről – emberileg!
Nem dobhatok el egyetlen „ámen”-t
se, ha nem is Istennek szánom,
még ha hitem ráment
is valahol a vámon,
legalább az ünnep megmaradt.
Lelkem, az ezerszer megmarott,

Nyomott de csendes volt az a téli nap, 
mozdony szúrós füstje orromba csap,
jegyet válthattam az induló vonatra,
oda megyek ahol még nem jártam soha.

Felszálltam és a kupémat megkerestem,
ahol egy elegáns kedves hölgyet leltem,
éles sípszó csühögve elindult a vonat,
nem olvasom az újságot nézem a tájat.

Volt csupa-fény, boldog öröklét –
köd fala rejti a bestia álmot.
Rázza feléd minden az öklét,
nem szabad újra az útra találnod!

/Kelet Libanonban gólya mészárlás./

Gólya madár hova lettél?
Más nép célpontja lettél?
Elmúlik a tél vártunk haza
Te nem jöttél, üres a fészek alja

Gólya madár hova lettél?
Nézzük az eget, nézzük a fészked
Hosszú úton elvesztél?
Vadászok célpontja lettél?

„Bocsáss meg! – szólt a Fiú ott
az orgonabokorhoz –
a kedvesem kér virágodból.”
S telt karral a kertből kifutott,
a megtépett bozontos
ágak könnyeztek a bánattól.

Ma sem ér a létem túl sokat,
gondoljak akár okosakat:
glédába gyűlnek haszontalan
pazarolt erők és hontalan

Egy öreg költőnél nincs nevetségebb

Nekem nem jutott se föld, se kert –
elkönyvelem e kétes sikert,
mert éljek meg bármennyi vihart,
e juss mellettem végig kitart.

nagy
fehér
papírlap,
melyből állhat
egész életünk.
vagy tele írjuk,
tartalmas lesz,
üresen
léket
kap.
írta-Varga István-Barcs-2019.03.05.

Ablakomnál csivitelnek
Mi baja a cinegéknek
Fészek üres, új a foglaló
Ki lesz benne a fészek lakó?

La Dolce far Niente

Botcsináltán, sután, amatőr módra,
Megpróbáltam én is a lehetetlent,
Ráleltem a végső konklúzióra,
Ki itt született, az már marad itt lent.

A keze nyomán mindig a szép születik.
Lelkében éli minden mozdulást.
Szín kavarodásában táncol az ecset.
s a palettán lendítés elevenedik.

Repülj kismadár, éneked zengve
Gréti  unokám  egy éves, hirdesd örvendezve
Ma van Gréti unokám születésének ünnepe

Megint lángol ez a szív érted,
pedig egyszer már álljt parancsolt,
de talán te végre átérzed,
ami engem is felkorbácsolt...

Folyamnak két partját egy épített híd köti össze,
de szíved és szívem között szerelem építette,
folyónak hídjáról ha letekintesz a mélységbe,
békésnek tűnő vizet látsz mely hömpölyög medrébe.

Itt a farsang vége, tél ideje lejár
Szeretnénk, ha csend helyett dalolna a madár
Rőzsét gyújtunk magasan lobogjon
Hogy a tél tőlünk messze szaladjon

Más monda is járja
Törököt űzték ki, aki betolakodott Mohácsra
Bárányok bundáját magukra aggatták
Török fusson ijedten, ameddig csak lát!