Akkor valaha rég,
a Dunán beállt a jég,
választásra készült a nép,
megtelt a vár alatti rét.

Ha megóvod önmagad lényegét,
nem lesz gondtalan és könnyű a lét,
a szavad, a hangod pusztába vész,
veszélyes itt a szabad gondolat,
középszerűség selyme fojtogat, 
megtartva magadat nem sokra mész.

Az a szélcsendes tisztaság,
amit a lélek vergődése
után kigyöngyöz magából,
csak az marad meg: csöppnyi párlat
a kád-teli erjedő mocsokból.
Három perc béke a lüktető
ereken, s görcsét oldja
a szorongatott szív, s tüdő,
megemészti szúró tüskéjét a gyomor,

Téged választott gyakorlóterül:
valakit szívedtől szólítani talál.
Szele sír, hogyha közeledbe kerül,
és már késő a sikoly – rabolt a halál.

5.nap Rakonczay Expedició
Gödöllő. és Gyúró között.

Ötödik napja futunk már
Szép fővárosunk a Duna két partján, 
is minket vár!
Ragyog a nap, s fél győzelem!
Szeretet és jó étellel várnak a WHC helyen

4.nap: Heves—Gödöllő között.
Rakonczay Gábor és Ötvös Ádám nyomán.
"Fut a suli"..WHC.

Dányban követett minket lelkes csapat
A sport kell, megmutattuk a fiataloknak
Az iskolájukat is futva értük el
Kis pihenő után itt is indulni kell!

Csak úgy hanyagul idedobva,
mit ér rózsacsokor a porba,
szeretettel én neked szántam,
vázát hirtelen nem találtam.

Ezt pár sort hozzáragasztottam,
emlékek a rózsacsokorban,
nézzed és szuggeráld kedvesem,
sok évet benne elrejtettem.

Bocsánatkérés

3.nap. A folytatás …Március. 23.
"Fut a suli" ..Rakonczay Gábor beszámolója nyomán.

Rakonczay Expedíció
/Futás : Magyarország Keleti és Nyugati határa közt.
Whc támogatásában„Fut a suli” a mozgás,a futás jegyében.
Részt vevők: Rakonczay Gábor és 
sport társa:Ötvös Ádám. Megtett út:640 Km./

Segíts nekem, segíts, hogy érezd,
hogy tudd s lásd, mennyire szeretlek,
segíts nekem, de hévem fékezd,
ha nem szeretsz, s én eleresztlek.

Az idő bennünk egyre nagyobb űrt ás,
morzsolja csontunk hatás, ellenhatás,
már minden perc veszély, próba, kihívás,
végső mentsvárunk marad az áthárítás.

Itt a felhők közelében,
hajkócoló hegyi szélben,
kilátónak korlátjába,
kapaszkodik fénymúzsája.

Ott a völgyek hegygerincek,
napfényében még fürödnek,
aprófalvak messze látnak,
elfogadnám őt múzsámnak.

De ő ott áll behunyt szemmel,
tavaszt váró szerelemmel,
szélzúgást a csend kíséri,
sasmadár ezt föntről nézi.

Napok telnek, hogy szürkén mosolygok rád,
ha felém közelítsz. Ha fogom is kezed,
egy tisztes távolból szemlélem benned a nőt:
szunnyad bennem a férfi. Csak az eggyé tartozás
kötele húz magadhoz. Nézlek. Elcsodálkozom,
hogy tegnap, vagy azelőtt mi volt benned más,

Mivel a nyár is elmúlt,
ősznek nyoma veszett régen,
lehullott az első hó ezen a télen.

Ma nem akarok verset írni,
csak egy röpke percre sírni,
és a többit tűrni, bírni.

Várunk egyre boldog hétvégékre,
önfeledni röpke napra csak:
szürke órák komorsága bére
hétnaponként lehetne egy nap.
Robotol a lélek és a test is
evezni a hét két partja közt,
s az ember, ha dolga felől rest is,
átjutni a túlsó partra küzd.