Ha utam vitt szárszói állomásra,
Mindig gondoltam József Attilára.
Vonatról leszálltam, sínen átmenve,
Itt állt meg a szíve, elszállott lelke.

Már gyermekkora csupa nélkülözés,
Nem volt elég testi, lelki táplálék.
Édesanyja éjjel - nappal csak mosott,
Kenyér, szeretet neki alig jutott.

Tapasztalati összlet:

hirtelen ősz lett –

Ha eljön a nap, s magad is úgy érzed,
kilátástalan csapdába kerültél,
perceid bizonytalanságban éled,
gondjaidtól hiába menekültél,
egy láthatatlan erő, mely gúzsba köt,
érzed, erősen fog, visszatart téged,
s önmagad fogságában gyáván tűröd,
cselekedj... és tudd legyőzni félelmed!

2019. július 11.
A mai horoszkópom alapján...

Májusi eső ma megérkezett,
"Aranyat ér", mondják az emberek.
Örömmel sétálok a parkon át,
Jólesik érezni friss illatát.
 
Itatja a szomjazó földeket,
Duzzadnak a kókadt falevelek.
A vízcseppek rajtuk játszadoznak,
Megbillen a levél, lepotyognak.
 
Csodálatos a sétány látványa,
Gömbfényes az oszlopsor lámpája.

Édes, kicsi játékbabám,
épp ilyen Mariska mamám,
szeme ragyogó, kék csillag
szívembe hoz fénysugarat.

Elnézlek, ahogy fáradtan ülsz,
érzem, nem tőlem menekülsz,
éppen elszenderülsz.

Meztelen talpakon osonok,
olyan nagyon boldog vagyok,
csendben mosolygok,

Idézve karod körém fonódását,
a feszülő idegek gyönyör táncát,
szívünk dobbanó csitulását.

Oltárt emeltem szerelmünknek én
szívem közepén,
imaszőnyegem haldokló remény
a semmi közepén,
mellettem halkan, osonva lép,
maga a lét.

Ezernyi színes emlékgyertya ég,
most is még,
ezernyi suttogó, kéklángú fény,
mind mesél,
dalukat kábulva hallgatom én,
szívem közepén.

GYESEN van az én anyukám,
Együtt vagyunk nap-nap után,
Csillog szeme, boldog velem,
Érzem rajta, nagyon szeret.
 
Ébredéskor pillám nyitom,
Fölém hajol, nem kell várnom.
Átkarolom selymes nyakát,
Adok neki sok puszikát.
 
Megbeszéljük mi hogyan jó,
Hisz oly sok a tennivaló.
Ha tőle mindent ellesek,

Csoda történt egyik este,
megszólalt a tücsökzene,
tulipánok táncot roptak,
nem csukták be a szirmokat.

Virágporuk nagy örömmel,
szálldostak a levegőben.
dallamoknak hullámhosszán,
velük táncolt minden fűszál.

Motyogjon rám bármit is a szátok –
énrajtam már nem foghat az átok:
szemeteknek tükre mögé látok…

Lili vagyok, kis leányka,
főzöcskézek a babáknak.
Lábas fülét rosszul fogtam,
borsót mind kiborítottam.

Sok szem borsóm úgy akarom,
szem nem maradt ám szárazon.
Kezes- lábas öltözetben,
a sok baba mind felszedte.

Megmostam és megfőztem mind,
ízleni fog remény szerint.
Mikor felteszem az asztalra,
kanalat fog minden baba.

Drága kis unokám Panka,
Gyere  velem el Tihanyba!
Lépcsőn apátsághoz megyünk,
Onnan mindent szemre veszünk.
 
Kettős tornya messzire lát,
Szinte hallom hívó szavát.
Balatonnak kéklő vizén,
Vitorlázó fehér szirén.
 
Visszhangja a te hangodat,
Elviszi és visszahozza.
De ez még mindig nem elég,

Az idő kútja feneketlen és mély,
mindenkinek jár egy utolsó esély,
a test megfárad, és a lélek kiég,
az élet vízéből nem lehet elég.

Megvívtuk már a csatánkat, a harcot,
fürödjenek fényben megfáradt arcok,
egy nap, egy hónap, talán pár rövid év,
nyílt tengeren járunk, messze még a rév.

Mikor a nyárfák -
egyforma magasra nőnek,
mi nem vagyunk egyformák,
adj helyet a verselőnek!

Ki megírta múltját -
kitartóan keresi jövőnek útját.
Próbálja lerázni rátapadt sarát,
amit rá a gonosz dobált.

Ön nagyon csinos kedvesem, 
ott nem messze üldögélt tőlem,
hát bátorságomat összeszedtem,
majd félénken táncra kértem.

Elnéztem formás, női lábát,
amit piros cipőivel mutatott,
de csak néztem a frizuráját,
melyben kötött piros szalagot,
míg rám édesen mosolygott.

Azt mondja a mendemonda,
Gerendáson van egy csoda.
Hársfasor - a beton útján -
Átváltozott alagúttá.

Sűrű lombok ölelkeznek,
Napnak utat nem engednek.
Csak az öreg törzsek között,
Surran aranyló fényözön. 

De jó lenne egyszer látni,
Virágillatban sétálni!
Megpihenni árnya alatt.
Hallgatni egy kismadarat.

Teremtőtől ajándék a létnek,
Ha nemzedékek együtt élhetnek,
Picit most tette anyja a földre,
Máris mászásban telik öröme.
 
Élénken mozgatja kezét-lábát,
Nagypapa felé veszi irányát.
Ki örömében botját leteszi,
Letérdel, kezével útját veszi.
 
Találkoznak, vonzerő öröklés,
Ősi, genetikai kötődés.

Markomba tartom az órát az időt,
mégsem érem utol a fáklyavivőt,
nem záródó ujjaimból átfolynak a percek,
fogaskerekek szakadatlan ciripelnek.

Őrlődök percek másodpercek között,
míg mellettem az idő eldöcögött,
szép arcodon rejtett barázdát szántott,
sok-sok terv és gondolat tovaszállott.