Andris, Peti, Marci hol van,
Egy utcában laktak sorban,
Sátoroztak és bunkert ástak,
Fogadták a focit jó barátnak.

Dézsából öntötték szakadt fellegek,
záporoztak vonat ablakon esőcseppek,
járó gipszelt lábammal vonatra szálltam,
ott egy félig üres fülkét találtam.

Mire a vonat elindult két hölgy kért helyet,
egy fiatal másik kicsit idősebb lehetett,
Tisza partjáról hozott idáig a vonat,
hazának tartok, hol Dráva vize simogat.

Vártam Rád,
Mikor dalolva rohant a patak,
Napsugár tündérlányai benne kacagtak,
Mikor a lila ibolya nyitotta kelyhét,
Orgona illattól tele volt a lég.

Hát elindultak útjukon,
Mint szemedből a könnyek,
Meg nem álltak félúton,
Mentek, csak mentek.

Étek után mindig marad morzsa,
legyen ez madaraknak elemózsia,
szemétbe kukába ezt sose dobjad,
hisz betűkből épül fel a mondat.

Sajnos a koldus ki, mindig éhes,
szavakra ő főleg nagyon kényes,
őneki a morzsa kenyérdarab, 
míg neked, kutyának vetett adag.

Alkonyati morzsákból kotorászva,
előkerül néhány, épkézláb emlék,
olvasom leveled, vagy nézem képed,
oly tüneményesek lettek, mint mesék.

Egy sárgult fénykép került a kezembe,
Anyám, Apám sétált a rengetegbe,
Vagy csak a szélén üdén, fiatalon,
Mit remélhettek, tudni sosem fogom.

Lépések, mosoly és gyengéd kézfogás,
Ölelés, csók, hatás és ellenhatás,
Majd vad évtizedek szakadtak rájuk,
Gyűrött és tépett lett szűzi ruhájuk.

Fények űznek a vaksötétbe,
sötétség a fénytengerbe,
boldogságot bánat váltja,
bánatnak leszel rabszolgája.

Vágyaidtól nem szabadulsz,
de hiányától majd megvadulsz,
sámán dobok felajzanak,
nagy tüzeket sorba raknak.

Táltosok a füstbe néznek,
csak fölfelé tekintenek,
vándor sólyom fészkén pihen,
tüzek mellett nincs idegen.

Szentlélek eljövetelének üdvözlése

M-osolyt ha csalsz arcomra,
I-gy indulnék a nagy útra,
R-emélem vigyázol rám,
E-zentúl is mindig Anyám,
M-osolyogj te is velem,
E-lkelne bátorítás nekem,
G-yermekként fogtad a kezem,
V-álságba került most életem,
É-les pengéken haladok,
N-agyok itt a bajok,
Ü-gyesen kéne lépnem,
L-égbe feszülő kötélen,

Egyszer még nekem is nagyon régen,
élt a két öreg csendes békében,
minden napjaikat zene kísérte,
csattogó kerekek futottak sínekre.

Fűrészgyár dudaszóval hívogat,
munkás otthonokból indult áradat,
sorompó leeresztve ott menet a vonat,
Nagyapám kerékpárral tette meg az utat.

Egy kisgyermek nyomja-nyomja
ajtaját egy betonháznak,
erőlködik, feje vörös,
szemei is karikáznak.
Alig enged fent az olaj -
dermedőben lusta kátrány.
Százhúsz centi, öt év élet
manapság sem csekély hátrány.

                   -köszöntő-

Kortársak voltunk és jó barátnők,
emlékezetessé tenném az esküvőd,
ezt a verset műkedvelő amatőr írta,
az sem különb aki ezt most szavalta.

Álom arcát az éj fagyott patakba tette,
melynek hideg tiszta vízét jéghártya fedte,
morózus fellegeket kavar az északi szél,
parti jeges fűzágakkal csilingelve zenél. 

Fából készült hídját szűzzuzmóra fedi,
nem használták régóta nem járt rajta senki,
egyoldalas fakorlátját vihar csonkolta,
bátorság kell hozzá ki átmenne így rajta.

Virágszirmok kék egén
aranyszínű nap ragyog,

Gábor Áron oly rosszat sejt,
Szívével dobban minden sejt,
Front közeleg, ellenség jön,
Nem engedjük, hogy ő győzzön.

Anyák napján kora reggel,
Kertünk tele harmatcseppel,
Lábujjhegyen kiosonok,
Kötök egy nagy virágcsokrot.