Szeretem, hogy ilyen szép vagy...
Szeretem, hogy fiatal vagy...
Szeretem, hogy velem vagy.

Szeretem, hogy veled hullanak a csillagok.
Szeretem, hogy veled nézek az égre...
Szeretem, hogy együtt szeretünk...
Szeretem, hogy együtt dobog a szívünk.

Még rakosgatom apró fényképeinket.
A kukoricás, az eltakaró
zörgő levelek fénye. Csukódott ajtó.

Virrasztó éjjel,
csonkig égett gyertyák közt,
keserű a szív.
Virrasztó éjjel,
lepke tévedt a lángba,
gyertya tovább ég.
Virrasztó éjjel,
zokogás a csendben, mit
sóhaj zárja le.
Virrasztó éjjel,
valaki már odaát
az örök csendben.
Virrasztó éjjel,
csillagok lettek társak,
odafenn mennyben.

Nekem van...

Az elmúlt század közepén,
Szerelmes ifjú házaspár,
Boldogan élt az erdőben,
Otthonukban egy szép tanyán.

A te világod egy más világ,
de mivel nekem túl sötét,
én abban járni nem tudok,
vagy elfogadod azt a fényt,
amit odavinni én akarok,
máskülönben örökre kizárod
a felajánlott jobbító tudatot.

Gyáva voltam ifjan, izmosan, erősen,
most, hogy már semmit sem veszíthetek,
nem tart vissza kétely, gátlás, félelem,
feltárom gyengeségem  előttetek.

Mert könnyű élni szeretni frissen, üdén,
és fáradtan, megtörve mindez mily nehéz,
de régi önmagamat vissza nem kérném,
még tisztán látok mindent, nem remeg a kéz.

Az éj leterítette subáját a földre
Kigyúlt sok millió lámpa fénye
Ragyognak, mint a csillagok az égen
Aludj el kicsi gyermekem szépen

Elült a zaj, elcsendesült a világ
A menny álom porát hinti rád
Mamád elringat kedvesen
Aludj el kincsem, aludj el szépen

Üzent éjszaka a csillagokkal,
felhők most nem takarták az eget,
elnézem mélázva csodálattal,
mikor itt már nem látni a végeket.

Vannak a pislákoló hunyorgók,
vagy épp a csillagképet alkotók,
arrább fenséges tejút húzódik,
ahova a csillagport széthintik.

Szép diófa nőtt a kertemben,
Áthajlott az ága a szomszéd kertjébe,
Lombja hűs árnyat adott,
Ősszel diót, s levele hullott.

Balaton felett,
hajnali fény felébred,
- hív a kikelet.

Színek varázsa,
kék ég, fehér vitorla,
-szellő ringatja.

Fodros hulláma,
csobban parti köveken,
-fehér a habja.

Napfény megcsillan,
apróka pikkely hullám,
- meleget szippant.

Csónak nádasban,
csalira kora reggel,
- harapnak a halak.

A magyar Mózes - híres Álmos vezér,
vele érkezett ide a diadalszekér,
Pannóniát újra birtokba vette,
őt a fia, Árpád vezér követte.

Sámándoboktól hangos a Kárpát medence,
Táltosok fohásza füsttel száll a légbe,
lassan a keresztek is előkerültek,
a monda szerint voltak szembeszegültek.

Csendedbe burkolsz, nem beszélsz,
szép, barna szemed némán becéz,
s míg le nem veszed rólam tekinteted,
szellem-kezed lassan vetkőztetni kezd,
ajkad bársonya lágyan érinti bőrömet,
finoman kíséri útját becéző ujjbegyed,
nyomában apró vágy-tüzek ébrednek.

Kétszer jártam rögös utamat végig,
Sötét alagútból a vakító fényig,
S míg köztes időmben a földön éltem,
Megadatott minden mi szép nékem.