Szemem előtt az élet filmje pereg,
néző is vagyok és alkotó,
a feledés fátyla most áttetszőn lebeg,
egymagam vagyok a millió.

Ha vége a filmnek, s a függöny legördül,
meghalok akkor és megszületek,
a karma kereke, ha újabbat pördül,
visszajövök, s megint elfeledek

Mindent és Semmit, és önmagamat
újra korlátolt egóként elfogadom,
maszkokat hordok és kőfalakat
építek, míg végül lerombolom.

Megáll az idő és megállok én,
a maszkokat könnyedén elhajítom,
szétárad tudatom örök egén
Mindenség-ölelő fénymosolyom.

2020. december 19.