Erős kontrasztot ad árnyék és a fény,
küzdeni valamiért mikor nincs remény,
szerelmemet oly sokszor megálmodtam,
de a valóság áthúzta amire vágytam.

Minden álom ott maradt szakadékban,
ó de hányan löktek volna nyomában,
de csak akkor mikor én két kezemmel,
azt az álmot valósággá emeltem.

Marginális erővel csapott le a mennykő,
összerezzent a bátor, és sok merengő,
ámde ekkora csapásra senki nem számított,
hogy az össztűz miért ide irányított.

Ördögi tervet példátlanul levezényelték,
édes Hazánkat így körbe fűrészelték,
előre haladó idő, köpködi a múltat,
rablott kincseinkért a magyar visszanyúlhat.

     MA : 99.ÉVE!
Gyásznapok sokasodnak
Fájdalmak soha el nem múlnak
Emlékeid TRIANON nem fakulnak
Csattan az ostor, levegőt hasítja
Fáj Trianon, utca visszhangozza
Hangos az utca, honnan jön ez a hang
Kiért szól megint búsan a harang

Piszkos lett a holnap a múlt mocskától,
elfelejtett lett tegnap a holnaptól,
hazugságtól bénultak lettek a szavak,
így a nagy beszédek szertefoszlanak.

Síró gyermek követeli elvett játékát,
rontott ünnep visszaadná tűzijátékát,
özvegy a párjának mindent megbocsájtana,
csak még egyszer ott az élők között mozogna.

Ha a sírás ezen segítene,
zokogna egész Kárpát medence,
most sírás nélkül ámde dacosan,
revolúciót igazságosan.

Ezer éve, hogy minket szaggatnak,
magyart ahogy tudnak megosztanak,
Trianonban is ezt azért tudták,
mert a magyarok egymást szapulták.

Halld jósló szavam Te vén Európa
Napról-napra közeleg az írott óra,
Könnyel átkozott, rabolt jussodat,
Önként, s dalolva adod majd vissza!

Télnek közepén integetnek a hóemberek,
visongnak kipirult, hógolyózó gyerekek,
már nem csak falun vágnak érett disznókat,
hol kóstolnak pálinkát, majd finom borokat.

Disznótoros étkek farsangi szokások,
jó hangulatú kocsmák élőzenés bálok,
ezek megváltoztak nem térnek úgy vissza,
nosztalgia, ahogy a cigány fülembe húzza.

Istenem, kiben hiszünk 
Áldd meg ezt a drága hazánk, nemzetünk,
Áldd meg a Te magyar néped,
Nézz le ránk, nyisd meg az eget,
Mert elszabadult a sátán pokla,
A Te szerető nemzeted taszítja pokolra,
Mert minden nap nehéz súlyt zúdít ránk,
Hallgasd meg könyörgésünk mi Atyánk,
Hallgasd meg könyörgésünk,

Tavasszal kiskertembe jöttél,
majd szívembe is beköltöztél,
hogyan írjam le ezt az érzést,
hiszen te adtad meg a végzést.

Gyönyörűbb vagy, mint csodás álom,
varázslat hosszú szempilládon,
arányos, szabályos arcodon,
csókra váró, vonzó ajkadon,
siklik szemem a valóságon.

Együtt zúdul a magyarra szenvedés,
Vagy hitében felemelkedés!
Együtt siratjuk Trianon-i évfordulót,
Éneklünk összefogva siratót!

Majd én megmondom most nektek,
az igazságot hol keressétek,
címadó szót is mástól loptam,
ezt a verset gúnyrajznak írtam.

Öntelt hazug, szófosó lennék,
gondolkodjatok az ilyenek mifélék,
lehet az igazság kimondható,
ám, ahány ember annyi a való.

Szomorúság, ami gyötör,
szomjazónak nincsen vödör,
oltaná szomját, de nem tudja,
beleszakadt a mély kútba.

Holló károg száraz ágon,
áll még a tölgy hét határon,
Zimonyapatak száraz medre,
vízbőséget elfeledte.

De holló csak folyton károg,
rajta nem fogott az átok,
mert elátkozták e vidéket,
sok-sok álom mind elégett.

Nem közömbös számomra ez a település,
ez Drávába dobott szerecsen fürösztés,
sokszor úgy próbálták már tisztára mosdatni,
hogy ami régi volt próbálták eltörölni.

Akár tört lázmérőből higanycseppek 
barátok, meghitt szerelmek családok
gurulnak messze, szerteszét freccsennek.
Mérgezi az embert és kapcsolatot
az értetlenség és a ránk mért végzet,
a szívükön, nyelvükön ül már az átok.

Köszönöm hogy vagytok nekem,
így lett meg a földi létem,
Anya a lépteid csillag kövek,
ezek már téged nem sértenek.

Aki téged most Földön követ,
az a párom ki óvón szeret,
köröttem lányaim mind a hárman,
legyen részük mindig boldogságban.

Álmodozva nézem tavasznak színeit,
nem számolom most már órának perceit,
sóvárogva bámulom a túlsó partot,
ahogy itt támasztom a part menti padot.

Odaát van rejtve boldogság valahol,
fülemüle amott úgyis szebben dalol,
kecskék birkák is szabadabban legelnek,
nincsen fájó nyoma az eltelt időnek.

Gyanúsan tekeregnek a felhők,
ilyenekből lesznek a nagy esők,
máris villám cikázik ég dörren,
úgy szakad az eső és nem cseppen.

Csatornák öklendezve köpködnek,
tócsákat kerülgetni sem lehet,
lejtős utakon patakok születnek,
támadó szél nem kegyes esernyőknek.