Hull a hó, hull a hó, hordja a szél,
az egész táj fehér vágyról mesél.
Szuszog a hó alatt erdõ, s a rét.
Szél fújja ringató szép énekét.
Szunnyad a természet, pihenni tért,
hópaplan lep be most mindent ezért.
Hópelyhek...arcomra fagyott közöny,
mért tünt el szívembõl minden öröm?
Hull a hó, állok a tér közepén.
Kettesben vagyunk a tél, no meg én.
Mért hatol csontomig minden szavad?
Mért nem omolnak le a jég falak?
Hull a hó, hull a hó, az áldott égbõl,
nem látok kiutat a szürkeségbõl.
Lassan megfordulok, elballagok,
megdermedt, jégbe zárt lélek vagyok.
