Fel kéne mennem az égre,
hogy észrevegyetek végre?
Némán itt élek köztetek,
zihálva levegőt veszek
miközben sírok,
mert gyötörnek kínok.

Meg is kell halnom, majd talán,
egy sötét gyászos éjszakán?
Hogy elhiggyétek,
mellettetek éltem,
s ha féltetek,
én veletek féltem.

Meghalni tán épp ideje volna,
s akkor ez a srófa rólam szólna:
"Itt élt köztünk,
tele szép reménnyel,
és egy éjjel 
elszökött a fénnyel!"