Kősziklák alól kisiet a csermely,
Lefut a hegyről mint legkisebb gyermek.
Völgyben besimul pataknak habjába,
Egy nagyobb testvér ölelő karjába.
 
Együtt ringatóznak nagy folyó álmán,
S óceánban mosolyog szabadságán.
E csodás körforgása természetnek,
Élteti a földet és embereket.
 
Míg a csermelyt átlépve tovább megyünk
Patakra fatörzset keresztbe teszünk.
Folyónak partját híddal kötjük össze,
Eggyé váljon a két oldal örökre.
 
Példának említem Budát és Pestet,
Nevezzük azóta szép Budapestnek.
Legelső a Lánc híd az oroszlánnal,
Legújabb a Megyeri fénypompával.
 
Híd alatt hajó lehajtja kéményét,
Duna hulláma nyaldossa pillérét.
Átérünk rajta, s testünk átszellemül,
Est fénye holddal víztükrébe merül.
 
Híd, mely összeköt és ad szabadságot,
Híressé teszi szép Magyarországot.
Ha sikerül értékek megóvása,
Büszkék lehetünk szép magyar hazánkra.
 
Írta: Bíró Antalné.
2020.01.20.