Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Nagy Erzsébet
  szerkesztő
Hollósi-Simon István
  webadmin, főszerkesztő-helyettes

Jelenlegi hely

Vers

Csorbatibi
Csorbatibi képe

Csak azért is

Rovatok: 
Vers

Egyszer én majd madár leszek még is,
befogad a föld után az ég is –
barátom lesz Kezdet és a Vég is!

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Változások

Rovatok: 
Vers

Emeli a lábát az örök változó,
egyet lassan lép majd kissé várakozó,
a fűz ágon szinte észrevehetetlen,
még egyet lép bólogató leveleken.
Ám vadász óvatos, oly lassú mozdulat,
tegez vesszővel telt, így ajzza a nyilat,
feszül az ideg és röppen a nyílvessző,
megvan a suta nyugtázta az elejtő.
De a fűz ágakon semmi nem változik,

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Könnyező anyák

Rovatok: 
Vers

Boldogság az aggódással keveredett,
mikor szívük alatt hordták a gyermeket,
várakozás hetei, hónapjai teltek,
amit könnyebben vagy nehezen viseltek.

Édesanyák Anyukák csak kacagjatok,
tiétek a Föld a Nap a csillagok,
aranyló búzamező friss kenyér illata,
baba gőgicsélés gyermek hívó szava.

Dáma Lovag Erdő...
Dáma Lovag Erdős Anna képe

A mi jó apánk.

Rovatok: 
Vers

/Apák napjára: Erdős György/

A mi jó apánk, küzdött, harcolt értünk
Megmaradjon a mi nemzetségünk!
Gyermekeit két karjába zárta
Boldogan ölelte minden unokája

A mi jó apánk, ha most élne
Bizony el lenne keseredve!
Nem ily jövőt képzelt el nekünk!
Bízott Istenben, s kivirágzik nemzetünk!

Dáma Lovag Erdő...
Dáma Lovag Erdős Anna képe

"Hableány" halála

Rovatok: 
Vers

/Dunai tragédia emlékére-/

Mint a” Hableány” a Duna mélyéből
Lassan, szépen felemelkedett
Nagy Duna gyors  sodrásából
Csendben, fájó szívvel  emlékezek

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Fekete pontok

Rovatok: 
Vers

Nagy fehér papírlapokból áll az egész életünk,
de gyűjtjük naponta, mivel mégis ékeskedhetünk,
teleírjuk gondolatban, netán naplót vezetünk,
sok kis fekete foltokat néha elcsepegtetünk.

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Voltak csodák

Rovatok: 
Vers

Emlékszel a sok csodára, észre sem vetted,
amikor gólya kéményre szállt hessegetted,
vagy fehér galamb törölközőn tojást hagyott,
mikor asztallap repedve durrant egy nagyot.

Lénárd József
Lénárd József képe

„Szív szavai versekben”

Rovatok: 
Vers

Elhangzott „Az aktív idősökért” Pécsi Szenior Akadémia
2018/2019- es tanév. II. szemeszterzáró műsorán.
 

Engem már nagyon korán átölelt
valami láthatatlan glóriás.
Suttogott és osztotta az ételt
sokszor Ő volt az ajtónyitás.

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

A varázs

Rovatok: 
Vers

Puritán szobámban, fáradtan keltem,
álmos szemeim majd szét dörzsöltem,
ez az egy kép volt szemben a falon,
amelyre napfény vetült az ablakon.
Ébredéskor ez adjon biztatást,
színek kavalkádját, élet ritmusát,
ez a napkelet minden reggel derűs,
nem mint sok álom szomorú-keserűs.

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Festek neked Édesanyám

Rovatok: 
Vers

Édesanyám festek neked,
hogy legyen mindig jó kedved,
ecset helyett csak ceruzát,
így írom "szeretlek" szavát. 

Tétovázó mozdulattal,
sok édes szép gondolattal,
amit festek eres fára,
gondod legyen fiókádra.

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Hol vesztek el

Rovatok: 
Vers

Hol vesztek el megálmodott álmaim,
hova tűntek el a titkos vágyaim,
ezen kérdésekre sosem lesz válasz,
mint öreg koromra az elmaradt támasz.

De minek is a támasz, az már szomorú,
de korai volna még virágkoszorú,
babérkoszorúra nemigen kell vágynom,
elismerés az valóra válható álmom.

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Varázslatos ének

Rovatok: 
Vers

Pattognak húrok az élet hangszerén,
távolból hallani, dalol a szírén,
éneke fájdalmasan hívogató,
valós lét visszatart, nem a varázsló.

Szirének dala lehet bármilyen szép,
ám akkor is hamis a kapott hangkép,
vonzónak látsz utazást a szigetre,
melyet csak a nagy semmi veszi körbe.

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Homokvár

Rovatok: 
Vers

Fakockák egymásra kerültek,
legókból is így épültek,
de legjobb játék a homokvár, 
szünidő és a boldog nyár.

Lópokrócon jót heverészni,
Verne könyveket olvasni,
gyermeki nyarak csodás évek,
ne szakadjon vége meséknek.

Ariamta
Ariamta képe

Apa

Rovatok: 
Vers

Apa...
kérdeném, másnak mit jelenthet e szó?
Apa...
Átölelő, simogató, vigyázó.
Apa...
Amíg veled van, nem érzed hiányát,
Apa...
Ha nincs már, feleded minden hibáját.

Ariamta
Ariamta képe

Első randevú

Rovatok: 
Vers

Izgatott vagyok, készülök,
te már vársz, valahol távol,
a gondolattól szédülök,
s szememben vad kék fény táncol.

Mezei István
Mezei István képe

A milliárdosok forradalma

Rovatok: 
Vers

Jézust vagy Barabást, Butter oder Kanonen, azaz vajat vagy ágyút akartok

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Cím nélkül

Rovatok: 
Vers

Adtam én,
igaz hogy kaptam,
kértem is,
akkor nevettek,
miért jár,
ha nem adható,
kérdés ez,
örökké vita,
ki gazdag,
aki ad, vagy kap.

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Kincsünk

Rovatok: 
Vers

Ott fent az ég,
itt lent a Föld,
mind oly végtelen,
mint esőcseppértelem.

Parányi víz,
virágon csepp dísz,
ura a létnek,
kincse világmindenségnek.

Hatalom forrása,
élet körforgása,
édes és sós lehet,
iránta kellene nagyobb tisztelet.

Dáma Lovag Erdő...
Dáma Lovag Erdős Anna képe

"Pünkösdi királyság"

Rovatok: 
Vers

Eljött a mi szép ünnepünk
,,Pünkösdi Király"-t választani megyünk
Szól a zene vigalom
Ki lesz a pünkösdi királyom
Király az egy ügyes legény
Megüli a lovat szőrén
Gerenda rudat is nagyot emel
Ő koronát megérdemel
Egész évben ő nagy legény
Rá hallgatni kész nyeremény
Neki tárva a kocsma ajtó
Ahol dáridózni neki való

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Már nem mosolyognak

Rovatok: 
Vers

Szinte szárnyalt a lelkem,
ahogy sétáltam ott veled,
öreg gesztenyék árnyában,
adtad nekem kicsi kezed.

Mint sok kis karácsonyfa,
májusban virágba estek,
fehéren piros beütéssel,
oly sokszor rajtunk nevettek.

Oldalak