Vénasszonyok nyara
beköszöntött végre,
napsugár mosolyog
színpompás vidékre.

Gesztenye kikacsint
a tüskés burkából,
dió burkot repeszt,
s aláhull a fáról.

Október 6 - Arad!
Aratott a halál!
Gyászunk örök marad,
vigaszra nem talál.

Odalett a remény
s áhított szabadság,
megtorlást szenvedett
a legyűrt magyarság.

Ám a szabadságvágy
csírája tovább élt,
véráztatta földben
jobb időket remélt.

Évszázad múltával
szárba szökkent s látta,
kifeslő bimbóját
a fél világ várta.

Ám az őszi idő
nem kedvez virágnak,
tomboló, vad szelek
vesztéért kiáltnak`.

Szirmait megtépik,
életére törnek,
csizmákkal döngölik
ködöt hintő földbe.

Komor felhők gyűlnek
a bánatos égre,
könnyük egyre hullik
az álmos vidékre.

Napsugár kitörne
felhők fogságából,
de nincs már ereje,
belátja magától.

Korán pihenni tér,
vadlúdraj kíséri,
bíbor sálját a szél
irigykedve nézi.