Harmatos hajnalon az ŐSZ,
Dús haját borzolja,
Szellő úrfi hajszolja őt,
De hisz ez a dolga.

Egy őz az útjukba kerül,
Riadtan húz onnan,
Itt egy szil, alá menekül,
Fülel, meg se moccan.

A fa törzsének kérgéből,
Szú sercegés hallik,
Ág reccsen az öregségtől,
Le a földre hullik.

Jaj én nem jó helyre jöttem,
Fut el innen az őz,
De egy pókhálóba szökell,
Melyet pók mostan sző.

Rádöbben, hogy az ősz elöl,
Nem lehet elmenni,
Bármerre fut elernyedő,
Karjait észleli.