Járom a régi utat, lassan bandukolva,
Szél a Lajta parti fák levelét szaggatja.
Beköszönt az ősz idő, hűvös szelek járnak,
De emléke még itt maradt, ifjúkori nyárnak.

Fáradtan keresem a régi tölgy fákat,
Csendesen folyik el vize a Lajtának.
Lassan, mint idősödő lépteim,
Keresem megfakult múltú emlékeim.

Mert ott maradt a nevem a fa törzsébe vésve,
Vidám ifjúságom ne legyen feledve.
Ha messze sodort is az élet,
Mint a Lajta folyó csendesen az őszi falevelet.

Talán már nincs, ki rajtam kívül emlékezne,
Fiatal diákévek a múlt porába eltemetve.
Ragyogott rám a nap, fáradt sugárral,
Tele volt a part nyíló vadvirággal.

Nyíló virágokat csokorba kötötted,
Mindennapi sétákat azzal köszönted.
Elhullatta a tölgy is színes levelét,
Törzsébe vésett név, már megkopott emlék.

Idős törzsével meghajol a folyóba,
Ágait a Lajta tördeli, elhordja.
Levelei üzenet messze idegenbe,
Viszi a folyó, játszik pajkosan vele.

Járom a göröngyös utat,
Lassan botladozó léptekkel,
Hogy erre jártam, nincs ki emlékezzen,
Őszi köd lassan betakarja emlékem.

2020.09.29.Mosonmagyaróvár.