Nézem, hogy a végtelen búzaföldnek,
Illata száll, színe aranysárga ,
Fehér pillangók táncolnak körözve ,
Pihenni a kalászokra szállnak.
 
A rég elmúlt évek jutnak eszembe,
Kézi erővel, küzdve arattunk,
Mindennapi kenyerünket így kellett,
Újabb termésig biztosítanunk.
 
Már hagyománnyá vált az országunkban,

Volt egy kislány Ronika,
nem járt még ő oviba,
szerette a játékokat,
de azok már oly unottak.

Fájó emlék marad mindig,
magyar szívet megérintik,
császárság a vérre vágyott,
sok kudarcért visszavágott.

Aradi vár vértöl ázott,
Haynau ott hadonászott,
azóta is gyásznak leple,
a városra van kivetve.

Épp sarjadó szabadságunk,
Habsburgoknak nagyon fájtunk,
sok gyásznap él legendánkban,
ez október hatodikában.

Ha mókust akarsz kilesni,
Parádfürdőre kell menni,
ablakából a szobádnak,

Bébi kacsák hápi - hápi,
láthatja ám őket bárki,
lap-topodon nézheted,
eladják, megveheted.

Házőrző vagyok éber,
Róka az ellenségem.
A ravaszdi tyúkot lopna,
Ha most engem kijátszana.

Változik az ember az idő méhében,
nem páváskodik oly dölyfösen, kevélyen,
a lelke fiatal, öregszik a teste,
nincs már ideje a jelentéktelenre,
ha a megtett útra nagy ritkán visszanéz,
elszorul a torka, a szíve is nehéz,
magát sem ismeri, nemhogy a világot,
szeméből a könnye erekben szivárog,
csak néha döntött jól,és sokszor tévedett,

Csak annyit akarok,
hogy azt a keveset mi
még maradt, hagyd meg.
       "
Hosszú sorokban
követ mint árnyék, a sok
régi szenvedés.
     "
A kialvadt tűz,
hamuját mind itt hagyta,
nekem ez maradt.
     "
Ha rám vársz add fel,
a célt elvétettem, az
utam lenek megy.

Színes foltos lombszőnyegét,
terítette mint köpönyegét,
mesél az ősz tündérmesét,
megszülte leánygyermekét.

Anna lett a kislány neve,
pincékben most forr hegynek leve,
szerte szórta boldogságát,
köszöntötte mérleg havát.

disco fényárban úszik a konyha
hűtőtisztításhoz jó kis móka

Még ott áll a fa a pinceajtó előtt.
Kissé megdőlt már, árnyéka vetül
a csöndre. Csak egy bogár keres még erőt,