Fehér galamb lennék...

Tudom, veletek másképp kell bánni –
külön-külön se vagytok akárki -,
Magyarerősen
bennem, előttem
verssel, mesével szentült baráti…

Megjelölöm azt a pincét,
ajtajára jeleket írok,
tagadjátok meg a fagyot,
szerelemről, borról szóljatok.

Gyalázta a Magyar hazát, népét megvetette,
hogy lehet hogy ilyennek, itt nyugodjon teste,
tán tűrjük meg az árulókat, szeressük őket,
ezeket megvetem, pártolom a szenvedőket.

Érett búzakalászt ringat már a nyár,
Fölötte játszik a délibáb fátyla.
Lenyűgöz olyan szép a látóhatár,
Virít a pipacs, búzavirág, mályva.

Hallottál már kék szajkóról?
Megmutatják a zöld lombok.
Halkan csendben ül és figyel,
Fülét mily hangok érik el.

érezlek téged minden porcikámban
érezlek akkor is, ha nem vagy velem
bár, ahol élek, egy álomvilágban
tudom, hogy vágyam teljesíthetetlen

2019. július 21.

Romantikus kicsi falú,
ma már olyan nagyvonalú,
várossá lett negyven éve,
hosszú vajjúdásnak ez a vége.

Régi őrszemek a nyárfák,
mint valami letűzött dárdák,
pásztorai a mezőségnek,
úgy mind vadvirágos rétnek.

Ernyővel jöttem sétálni a rétre,
Rám köszön a tájnak csodás szépsége.
Nyári reggelnek felszáll a harmatja,
Benne ezernyi vadvirág illata.

Egérlyukból fut az egér.
Meglátta az éhes macska,
Oda állt az egér elé.
Zárva van az éléskamra

Csendesen andalgott a Tisza
Partos medrében
Alkony némán búcsút int a tájra
Millió, milló kérész násztáncát járta

Bezárok egy ajtót, a múlt évnek ajtaját,
Úgy látom csak meg, majd újév hajnalát,
Éleset úgy kiálltok,hogy Boldog Új Évet,
Kerüljétek rosszat keserűséget.

Benépesül a friss tarló,
jönnek a föld alatt lakók,
Ürge, vakond, hörcsög, görény,
gyűjtésben leli örömét.

Kedves Béla! Az aratási idő eljött,
Érett búzatáblát ringat a szellő.
Emlékszel? Orosz fogságból megjöttél,
Gyenge voltál, de nyárra megerősödtél.

Nézem hosszasan, meglepetten,
fölé hajolva elmerengek:
hihetetlen –
                     apa lettem!
Valami fagy bennem felenged.