Mindketten az igazit kerestük,
Mikor a klubban egymást megismertük.
Nagy barna szemeiddel rám néztél,
Szívem nagyot dobbant, megigéztél.
 
Szeretethiányban éltél, mondtad,
És minden érzelmed rám zúdítottad.
Nem tudtam álom ez, vagy valóság,
Lelkem is megszólalt, ez a boldogság.
 
Anya, apa, testvér nélkül nőttél,

Ajtót nem nyitott senki,
a derengésben hidegen álltam,
tűzfüstű felhők gomolyogtak
ott, ahol álmaimat vártam.

Minden nap estéje hozta
szavak táncához a holnapot,
minden est fekete ünnep,
menj-menj, feledd a tegnapot.

Romokban áll már a terem,
a sátrak is beomlottak rég,
menj, amíg visz a lábad,
már a múlt sem vendég.

Kérlek add meg nekem
Pár kis kérésem
Érzem itt vagy velem
Tudom segítesz nekem

Nem pénz, nem siker, nem szerelem
Hanem pici apróságok
Rég átértékelt élet
Így boldogító jelen

Hiszek benned tudod
Ritkán felkereslek
És mikor hozzád fordulok
Lásd meg újra, mit kérek tőled.

Akkor veszítettelek valahol el
Mikor magamba zártam a lelkem
Csodás próbálkozásaid sorát
Közönyt mellőzve hárítottam

Ha újra kezdhetnénk bármit
Akkor sem csinálhatnám másként
Rejtett ellensúlyok sora
Kompenzálta mindezt

Talán így is meghitt volt
Minden pillanatunk
Sok borzalom elkerült
Sokat megéreztünk

Rég, még a XIX. század végén,
Tápió patak környékén,
Istenhívő módos gazdák,
a pénzüket összeadták.
 
Imaházat építettek,
hogy műveltebbek legyenek.
Idejártak imádkozni,
gyermekeik meg tanulni.

Századforduló elején,
egy iskola épült mellé.
Elé kereszt és harangláb,
hallgatták a hívó szavát.

Nincsen estém se reggelem,
csak szerelmen jár az eszem.
várom,  már hogy jöjjön Ámor,
és nyilával eltaláljon.
 
Várd meg kislány azt az órát,
hogy kinyíljon a te rózsád.
majd egy fiú nyújtja neked,
és akkor hoz nyilam szerelmet.
 
Írta: Bíró Antalné
2018. 09. 21.

Mim maradna, ha hiten sem lenne,
rám rakodott az évek salakja,
álom sem szállna éber szememre,
 nem lenne hitem, akkor ki szólna.
Ha nincs a Nap, nem lenne élet,
csak letarolt hegyek, alattuk por,
nem volna gondolat, sem ígéret,
sem kegyelem, ha a gonosz szól.
Kerüld az üres számító embert,
ki akar használni, ellened tör,

Ovisaim alig hatévesek,
Ügyesek, szeretik egymást erősen.

Tavaszi napfény, lágy szellő,
Madárdal, kiskert zöldellő.
Lili lányom ünneplőben,
Óvodába készülőben.
 
Kezében tartja gitárját,
Megkérte az édesapját,
Hogy tisztelet március 15- nek,
Játsszon rajta gyermekeknek.
 
Elcsendesült a sok gyermek,
Sorban ültek, úgy figyeltek.
Szívükhöz szólt, kérték, hogy "még",

Ó az első majálisom,
Nagy volt az én boldogságom.
Kiskapunknál májusfa állt,
Rajta sok színes szalag szállt.
 
Fölötte a kéklő égbolt,
Kertben sok színes virág volt,
Napsugarak simogattak,
Indulásra ők biztattak.

Már hidegre fordult őszi estén
Egy Vasas - MTK mérkőzés után
A legendás Rákos patak partján
Hazafelé bandukolok némán

Az emeletes házakat elérvén
A meleg fények kiszűrödnek az ablakokból
Kökönyösre gondolok, olyanak az angyalföldi házak
Hol egykor éldegéltünk hárman, majd ketten

Tájnak szépségében,
ragyogó napfényben,
fénynek közepében,
anya ül a réten.
Sárguló fövényen,
ernyővel kezében,
kislány gyermekével,
ül szoknya szegélyen.
Kíváncsi szemével,
figyeli lepkéket,
amint repülnének,
kutya orr hegyére.
ki játék hevében,
ül nagy szerénységgel,
követi szemével,

álmatlanul múlik éjszakám
fetrengek, akár egy utcalány
bárányok repkednek
számolom s szenvedek
és virrasztok, mint bagoly a fán

Amit látok az egy csoda,
Tisztáson egy nagy fény csóva.
Benne zenél lélekdalnok,
Hallgatják égi angyalok.

Nyéki tisztasági tó szépsége,
Partján a makulátlan természet.
Átöleli zöldellő partjával,
Tó szélén vízben álló nádjával.
 
Szürke felhők takarják a napot,
Táj fölé így tesznek egy kalapot.
Szürkés pára, most ráült a tájra,
Forró nyári melegnek fátylára.
 
Hullámzó vizének varázslata,
Mintha egy sellőlány simogatna.