nem értem bánatod, nem tudom, miért
hajlanak ágaid búsan lefele
mi az, mi úgy fáj, hogy sírsz valamiért
s fáradtan hull le ágaid levele

élvezd a napfényt, élvezd a hűs szellőt
érezd a föld lágy, meleg ölelését
köszöntsd vígan az esőt hozó felhőt
halld a szellő andalító zenéjét

Éjjel álmomban gyakran vándor vagyok,
Bátran megállok hegynek tetején,
Lejtőjén le, völgyből meg fel szárnyalok,
Karomat kitárva repülök én.
 
Lobog hosszú hajam, könnyű a lábam,
Mellettem pillangó, madár repül.
Erdők integetve néznek utánam,

Nekem az ősz is szép tud lenni,
elég ha van benn borsószemnyi,
itt mindig másak színek virágok,
akadnak néha benn jégvirágok.

Lombot vesztett ágak mint karok,
fúvó szélben integető rabok,
nem nem ők már sosem szabadok,
törzshöz tartoznak mint tóhoz nádasok.

Jaj, a szerelem elvette az eszem,
Pisti padtársam nagyon szerettem.
Óra szünetben átölelt karjával,
Mára átült, ezt teszi Zsuzsával.
 
Egyedül maradtam, nyuszikám gyere
Ezután már csak téged szeretlek.
Ölembe veszlek bújjunk is egymáshoz,
Érzem szapora szívdobbanásod.
 
Szürke bundácskád oly sima és meleg,

Megyek a sáros úton elhagyatva,
Nincs semmim, mit vihetnék magammal,
Mezítláb az élettől mit várhatok?
A nincstelenség érzése mardos.
 
Lehajtott fejemmel csak gyötör a kín,
Lépésem rossz emléktől szabadít.
Már lassan kitisztul zavaros agyam,
Mikor látom kettéválik utam.
 
Megállok, felnézek a magasságba,

Ha eljön a nyár, irány a Balaton,
Napfény csillan apró hullámokon.
Gyönyörű a fény és a víz játéka,
Fénylő víztükörnek nincs árnyéka.

küzdök a megérzésekkel
küzdök a gondolatokkal
küzdök fájó kérdésekkel
szembeszállok viharokkal

lecsillapodnék... de nehéz
valami összetört bennem
s ha lennék annyira merész
nem bíznék a véletlenben

mernék szólni, kiáltani
én bizony nem ezt akartam
de hallgatok, s szakítani...
nem tudok, bár felkavartam

Megkésett rekviem korán elhunyt barátomról, Hosszú Károlyról, ki Somogyváron született, és Esztergomban van a sírja.
Mezei István

 
Balatonban tiszta a víz,
Csákány - hegynek illata friss,
kényeztetik Csopakot,
benne a Csonka-tornyot.
 
Beköltözött két harang,
szépen zengő a hangja.
Isteni a küldetése,
újszülöttek köszöntése.
 
Írta: Bíró Antalné
 
2018. 10. 08.

Szívalak hiányzik a fa kérgéből,
Ez maradt veled vésett emlékből.
Nevünket ide karcoltuk melléje,
Nincs már ott,  az idő rég felélte.
 
Nem csoda, hisz diákok régen voltunk,
Gimi után másfelé vitt utunk.
Osztálytalálkozón itt újból várlak,
Szerelmünk felidézzük a fában.
 

2017.10.26.

Az idő kereke folyton csak forog,
Nyár után az ősz sok esőt hozott.
A hídon állok a folyó szélénél,
Felhőket kerget a viharos szél.
 
Parti fákról hull a vizes falevél,
Sötét örvény sodrásába beér.
Látom el is tűnnek örökre benne,
Bele esnék ez történne velem?
 
Merengek, ez rossz álom és rettegek,

Elrepült a gólyamadár,
– Üresen áll tó s a határ –
Messzi délre…
Hideg télre…
Üres már a bús gólyavár.