Szürke színben játszik a tér,
Kissé rideg szín az acél.
Kéklő ég most nem lát erre,
Sem a napfénynek ereje.
 
Mégis elkap a hév engem,
Fehér fény villan egy testen.
Acélból van férfi szobor,
Háta mögött lámpaoszlop.
 
Égi fény ragyog lelkére,
Szeretet lakik szívében.
Hiszen szerelmesét várja,

Lassan már lajtos kocsival
hordják ki a leírt szavakat,
hisz vagyunk már oly sokan,
rímek mégsem fognak sokakat.

Madár börtönéből szabadult,
kalitba zárt vágyódó lelkem,
ahol gyorsan összekuszálódik,
csak kárba soha ne vesszen.

Kis boszorkám kérlek szépen,
keres engem a holdfényben,
teliholdas éjszakában,
seprődet hagyd a pajtában.

Ablakomban a gyertyafény,
számodra ez lesz a remény,
majd így tudod, hogy várok rád,
terítem válladra éj bársonyát.

több értelmű szavak:bugyi, baj, ajka.

575575

Sajnáló kezek messziről integetnek.
Nem tudom, mennyek?. Búcsúzás súlya
földbe tipor, belém mar. Idézem arcod.

/szeretett László öcsémnek.+2018.07.26./        Anna nap/

Emlékeimben ott állsz
A millió éves sziklák tetején
Ne menj tovább!  - szóltam én
De te nem hallgattad szavam

Alig múlt el pár hét csupán
Beléptél az ég kapuján
Elmentél a csillagok honába
Hova egyszer eljutunk mindannyian

Tulipánkaktusz páfránylevelekkel,
páros gém bizakodó üzenetekkel,
életfája reménykeltő fényjelekkel,
a jövőbe vetett erős kitartóhittel.

Így néz le ránk az épület oldaláról,
éj és nappal regél, reményteljes csodáról,
ott vannak tűzdelve, jelképei a reménynek,
komponálva a barcsi dalgyűjteménynek.

Elveszett emlékeknek nem érek nyomába,
csak sok szómozaiknak tükörcsarnokába,
szándékozom összerakni a szétszórtságot,
nem kímélve az időt és sok fáradságot.

A modern technika ördöge megtréfált,
vincseszterbe a keresés hát nem talált,
mert amit bele írtam, mindent fölzabált,
így sok versem szenvedett kereszthalált.

Dimbes-dombos szép magyar tájon,
Itt élek én ez az én világom.

Jártam az országot.
Hajtott a vágy, az alkotás.
Jártam hegyen, szőlők között,
Hol ért szőlő rám köszönt.
Jártam a dombokon, lankán, völgyben,
A tenni vágyás űzött előre.
Azt gondoltam terveimmel szebb lesz a világ,
Zöldebb a mező, nyílik sok virág.
Jártam a folyón, patak partján,
Zöld erdő, dombok hátán.

Tükörből kilép a csönd
borzongató kacagással,
búvik a lombok alá
egy árva, elűzött madárral.

Az álom - függönyét hordozza
versekből szőtt üzenettel,
míg a szavak üvegcsarnokából
kilépett török üvegcseréppel.

Visszhangtalan hang szól,
álomkísértet foglal padokat,
jégmadár csapongva fordul,
keres biztos partokat.

A múltnak mély kútjába
már ne nézz bele, kérlek,
ne bolygassuk, pihenjenek
a régi szép örök emlékek.

Ha leülsz kútnak kávájára,
hallasz csobbanásokat,
ahogy múlnak az évek,
vizébe a hónapok hullanak.

Lesz, mikor morajlik a mélység,
máskor halk szerenád andalít,
ilyenkor a gonoszság tombol,
de a szeretet győztesen hódít.

Végtelen utakon,

         táguló tereken

Egy nő ha lelke hófehér,
jelleme szerint kincset ér.
Bárhol él, bármilyen korban,
szeretni ő tud legjobban.

Ha létet adott az élet, és
otthont,
Hazát a lüktető föld,