Nevem Eszterke, itt állok a réten,
Üveggyöngy lapul két kezecskémben.
A napfényben oly villámlón csillognak,
Ragyognak arcomra, simogatnak.
 
A szél ott lapul a fűzfabokorban,
Fent a felhők épp megálltak sorban.
A falevelek még meg sem rezzennek,
Pedig ágain madarak ülnek.
 
Villanó gyöngyszemek azt súgják,  kérjek,

egy kicsi, tüskés sündisznócska
útnak indult a nagyvilágba
hitte,  ő nem jöhet zavarba
ha bátran sétál az avarba'

de történt valami, s megijedt
egy sündisznócska hozzálépett
csodálta fényes kis tüskéit
pisze orrát, kis gombszemeit

Ó én édes hazám hányszor vívtad harcodat?
Hányszor hoztak fiaik érted áldozatokat?
Hányszor támadt ellened vad ellenség?
Áldoztad hiába hősök szent életét.

Gyászol a lélek, gyászol a magyar,
Nemzeti zászlónk félárbocot takar.
Lengeti őt a vad nyugati szél,
A hősökről síró fájdalom beszél.

L elkem most bánatot ére Z
E lmúlik  ha szól a zen E

Te verőfényes októberi Budapest
Ereidben lüktet az ország,
Láncait ledobva vonul a diákság,
Éljen a Szabadság"!
Ezer torok kiált.
Tömeg egyre dagad,
Fojtott keserűség fakad,
Nincs megállás, nincs kegyelem,
Mint kiáradt folyó! 
Dördül a tank és a golyó!
Jaj, ki most a tömeg elé áll!
Lesöpri azt biztos halál,

1956.október 23. emlékére

Ott állt a téren. Dermedt tekintete,
a visszatükröződés. Járom cipeléstől
ordít a nép: dönteni kell! Terror emlék!
A szobor ledőlt. Mint hiénák a vadra,
darabolták az alkotást. Elindult a nép,
hogy újra levehesse a szörnyű igáját.

Jobb és baloldal, pártburzsoázia
nagyjai gyertek közéjük, és közénk,
üljetek vonatra, rázós buszokra,
ne viszály hozzatok, de reményt és fényt.
Szerencsejáték, ki hová született,
az élet nem más, mint végzetes lutri,
sokaknak sovány az egy havi kereset,
egyiknek palota, másiknak putri.
 Zárjátok be a parlament ajtaját,

leszállt az est, és te még ébren vagy
már nem bánod a múló perceket
érzed, a csalfa idő cserbenhagy
s az éj elfedi minden tervedet

rád telepszik a sötét, bús magány
a felhők fölött szunnyad már a nap
s míg a holnap számodra még talány
könnyes szemmel búcsúzik a tegnap

Ó ti ötvenhatos ifjú harcosok,
Kísért benneteket balsorsotok.
Igazság fegyverével kezetekben,
Lángoló szívvel utcaszegletben.

Piros cipőm, piros ruhám,
sétálok az erdő útján,
tölgyfa alatt mókuska,
makkot keres lehullva.

Látok egyet, neki adom,
vele össze barátkozom,
aztán tovább keressük,
végül mindet megesszük.

2018.10. 19.

Nyárfát az őszben ölelte,
borostyáninda levele,
ragaszkodik tapad hozzá,
mint gyermek anyai kebelre.

Őszi napforduló nyitott
a tájra hatalmas kapukat,
kezdi átszínezni fáknak
bokroknak ruházatukat.

Poharamban rubin piros
csillogó az a folyadék,
kóstolgatom ízlelgetem,
de nem leszek tőle potyadék.

Lányok ha 13  gombócot főznek,
Egy fiú név minden gömbben.
Amelyik elsőnek feljön,
Jövő évben az érte jön.
 
Tököt fiúk kifaragnak,
Nagy szemekkel vigyorognak.
Világít, ablakba teszik,
A lányokat ijesztgetik.
 
Luca boszi gonoszkodik,
Ha seprűjén száguldozik,
Az ember lelkét megrontja,
Szent Lúcia feloldozza.

Zsibvásár piacon
Eladó minden
Eladó a világ
És minden kincsem

Kék, fehér a hegy és az ég,
Csupasz, hideg, csúszik a jég.
Vérvörös a nap korongja,
Melegét a fagy ellopta.
 
A hegytetőn régi vár áll,
Torzó őr áll kapujánál.
Jégpáncélba öltöztetve,
Nem is látszik csak a feje.
 
Benn gonosz lelkek tanyáznak,
Nincs ott helye a madárnak.
Jeges lépcső oda vezet,