Most már mindenki szeret Téged
az életed halálod így kerek
szitált szemedben a bús-mosoly
csak pár száraz szeretet-szelet

kenyér a közeli a boltból
csitította volna éhedet
kivetett magából a hazád
és lenézett Balatonszárszó

/Boruzs András emlékére /

A csillagok bágyadtan tekintenek rám;
De mégis, mintha dalt hallanék az égből.
Majd lelkemen simít e bágyadt pillantás,
S mosoly kél arcomon ez égi zenétől.

Nagyszakállú bekukkantott
tegnap este az ablakon,
nem is sejtette, azt hiszem,
hogy már nagyon-nagyon várom.

Kipucoltam kis csizmámat,
úgy csillogott és villogott,
hogy a tükröm irult-pirult,
s Bodri kutyám is pislogott.

/ ADVENT-i ima/

Ó adj Uram BÉKÉT a világnak!
Hallgasd fohászát millió vágynak!
Ne fordítsd el fejed a szenvedőktől!
Hallgasd meg imáit, hozzád esdeklőktől!

Mert lángol már a világ, füstje felszáll
Szomorú szívvel fordulunk hozzád :
,,Mi atyánk Isten, ki vagy a mennyekben!"
Ne engedd szenvedni benned bízó népedet!

.

Óh, te szép Mecsek! Sudár fáid között
akár a vércseppek, olyanok a somszemek.
Hiába takargatod. Levélmarkaidban,
megtalálják a kutató ujjak, kezek.

Szózat egy nyírfához
Mezei István

Mikulás bácsi szépen kérlek
Ebben az évben is lepjél meg
Hozzál nekem sok-sok szeretetet
Tudod ennek örülnek a gyerekek

Hát akkor folytatódjon Baizáth Miklós története (bár gondolom az elejére már nem emlékeztek)...
Most épp erdélyi otthonából tart Budára, miközben társaival eltévednek. Persze nem is én lennék, ha e kalandos út végén nem a Nagysárrét mocsaras vidékére, annak is szívébe, a ”Világ-közepére”, kis falumba Szerepre vezetné őket a sors.

X. ének

/Kalmár Eszternek,Horgos
Horgos-i Segítségnyújtási Csoportnak/

Ó halld meg Európa!
Keserves bánatunk
Mi egy hazából valók
Magyarok vagyunk
Elüldözött sorsunk
Szülőföldünktől távol
Messze a családtól
Fájdalmunkat senki
Soha nem ismeri

Hol az a hely, hol szobrok mozdulnak el?
S eltűnnek az éji homályban
S tettekért egy nemzedék felel
Szenved egy határtalan elnyomásban!

Magyarország, Magyarország!
Nagyon sápadt ma az orcád
Országra éhes had mié tette
Nem sajnál gonosz lelke

Szonett: 15l + n

 Őszöm követik a dermedt téli-kék
mily örömmel mennék de rég nincs hova
sánta az idő egykor szilaj lova
már bennem él csak pár édes menedék.

 Hajnal hidegétől felhasad az ég
nem figyelek a mondatra szavakra
mindenki  igazát mondja hadarja
marad  áttetsző, kristályos üveg kék.

Feketén, vörösen fodrozódik a tó vize
Egy templom tornya süllyedt el benne!
Egy utolsó felkiáltó jel az égre!
Istenhez a jaj kilátást felvitte
Jajkiáltás a templomért és a többiért!
Az elárasztott, szétbombázott tornyokért
Az üresen maradt roncs padokért
A keresztre feszített Jézusokért!
A stációkért, a freskókért, az ablakokért

Hajnali kelő
a Nap, fényrózsát dobott
a horizontra.

      """

Ópium voltál te minden éjszakán,
olyankor tűzláng hasított a szobán,
belefeledkeztünk vágyak tengerébe,
éreztünk ott vagyunk Ámor tenyerébe.

Az élmények gyönyörű éveket véstek,
nem volt hiába a sok gyötrődésnek,
vázádban rózsák mindig virítottak,
míg tüskéi fogáskor bizony szúrtak.

/A Csenki Imre vegyeskar 30. születésnapjára/

November van, a tél mogorván közeleg,
Ám lelkünkben mégis most szép tavasz honol;
És a nyár illata édesen földereng,
Mit az ősz ostobán, riadva tékozol.

Velencében jártunk,
Suhant a gondolánk,
Ragyogott a napsugár,
Száz csoda várt ránk.

Szent Márk téren galambot etettem,
Megkondult a nagy harang felettem,
Tornyaival köszönt a Dodzse palota,
De rég vágytam már oda.