Szívalak hiányzik a fa kérgéből,
Ez maradt veled vésett emlékből.
Nevünket ide karcoltuk melléje,
Nincs már ott,  az idő rég felélte.
 
Nem csoda, hisz diákok régen voltunk,
Gimi után másfelé vitt utunk.
Osztálytalálkozón itt újból várlak,
Szerelmünk felidézzük a fában.
 

2017.10.26.

Az idő kereke folyton csak forog,
Nyár után az ősz sok esőt hozott.
A hídon állok a folyó szélénél,
Felhőket kerget a viharos szél.
 
Parti fákról hull a vizes falevél,
Sötét örvény sodrásába beér.
Látom el is tűnnek örökre benne,
Bele esnék ez történne velem?
 
Merengek, ez rossz álom és rettegek,

Elrepült a gólyamadár,
– Üresen áll tó s a határ –
Messzi délre…
Hideg télre…
Üres már a bús gólyavár.

Harmatos a hajnal, az ég színe kékes,
Felvillannak rajta az ébredő fények.

Gábor mondja, megyek veled,
Hogy érezzem közelséged.
Szívemnek öröm, boldogság.

Nézem, hogy a végtelen búzaföldnek,
Illata száll, színe aranysárga ,
Fehér pillangók táncolnak körözve ,
Pihenni a kalászokra szállnak.
 
A rég elmúlt évek jutnak eszembe,
Kézi erővel, küzdve arattunk,
Mindennapi kenyerünket így kellett,
Újabb termésig biztosítanunk.
 
Már hagyománnyá vált az országunkban,

Volt egy kislány Ronika,
nem járt még ő oviba,
szerette a játékokat,
de azok már oly unottak.

Fájó emlék marad mindig,
magyar szívet megérintik,
császárság a vérre vágyott,
sok kudarcért visszavágott.

Aradi vár vértöl ázott,
Haynau ott hadonászott,
azóta is gyásznak leple,
a városra van kivetve.

Épp sarjadó szabadságunk,
Habsburgoknak nagyon fájtunk,
sok gyásznap él legendánkban,
ez október hatodikában.

Ha mókust akarsz kilesni,
Parádfürdőre kell menni,
ablakából a szobádnak,

Bébi kacsák hápi - hápi,
láthatja ám őket bárki,
lap-topodon nézheted,
eladják, megveheted.

Házőrző vagyok éber,
Róka az ellenségem.
A ravaszdi tyúkot lopna,
Ha most engem kijátszana.

Változik az ember az idő méhében,
nem páváskodik oly dölyfösen, kevélyen,
a lelke fiatal, öregszik a teste,
nincs már ideje a jelentéktelenre,
ha a megtett útra nagy ritkán visszanéz,
elszorul a torka, a szíve is nehéz,
magát sem ismeri, nemhogy a világot,
szeméből a könnye erekben szivárog,
csak néha döntött jól,és sokszor tévedett,