Kotta pihen eldobva mostohán,
nemrég halk futam volt egy zongorán,
míg hallgatták hangját az orgonák,
illatoztak hűs nyári lombon át .

Fülbe mászott, suttogott csendesen,
talán szívből is szólt szerelmesen,
átvitte szél házakon, kerteken,
sírtak tőle sokan keservesen.

Nyitva vannak most is az ablakok,
de hol vannak a régi dallamok,
már hiába várom és hallgatok,
némák az éjjelek, a hajnalok.