A Trianoni békekötés,
Emléke a népünknek ó fáj.
Szétszakadt az erős kötődés,
És Magyarország maradt csonkán.
 
Jubileumi most az emlék,
Nagyon is változott a világ.
Újra éledhet a kötelék,
Anyanyelv önazonosítás.
 
Összetartozás ezer jele,

Üzenetet találtam egy palackban,
a múlt üzent a távoli jövőnek,
minden rendben van, ha megtalálod,
még van élet, és még vannak remények.

Földünk haldoklik, a végét járja,
egyedül nem tudja újrakezdeni,
az utánunk jövő nemzedéknek kell,
az otthonunkat megmenteni.

 Magyarságomat tiltakozásba hajtja 
lelkem és szívem. Kezem ökölbe, 
s némán morzsolom apró, csöveket, körbe.

Szerelem: csalfa látomás,
Csalóka ábránd, semmi más?
Mitől oly édes borzalom

Szívemből szívedhez fénysugár halad,
Ha akarod, sokáig veled marad,

Álmomban arra ébredtem,
A világ eltűnt, teljesen.
Csendesen zuhantam

Szeretem a hegyeket fenyveseket,
ahogy bátran nyújtózkodnak az égig,
kalapnak használják a fellegeket,
tó tükrében magukat büszkén nézik.

Szeretem még a csendes éjjeleket,
mikor a lélek is pihen, alszik már,
az égre rakott fényes ékszereket,
nyáresten a turbékoló gerlepárt.

Szólaljatok meg, zúgjatok harangok!
Szólaljon meg a világon minden harang!
Figyelmeztetve, hangosan zúgjátok!
száz éve szétszabdalták Magyarországot!
Kegyetlen átok zúdult ránk!

Bort kell csinálni minden áron,
erdei szeder volt az álom,
közeli erdő ontotta termését,
elhatároztunk megszerzését.

No józan barátom, emlékszel,
te bírtál kémikusi készséggel,
sikerült volna, ha nem dohos a hordó,
hát így nem lett belőle, erdei oportó.

Úgy látom éjszaka van, éjjeli sötét
Hol nem látszik a derű, s az ég
Nem találjátok az utat hazafelé
A kín, a küzdelem itt mindenkié
Mikor jön a fény, a világosság
Mikor kel fel a nap, az éj után?
Vagy ébresztő harsonának kell szólnia?
Olyan hangosan, még nem hallott emberfia
Szóljanak hát a harsonák!
Ébredjetek álmaitokból alvók

Rongyos ruhapapucsában
lassan csoszog az idő,
érzem visszahúz a hajnal,
ablakom veri az eső.

Várom, csörögjön a vekker,
lassan el is szunnyadok,
már csak ezt a percet várja,
elrúgja a papucsot.

Gyorsan szalad a mutató,
vele együtt sietek,
várom már a buszt a sarkon,
bár még kicsit lihegek.

Kisgyermek alig tud járni,
ami csak kezébe kerül,
megfogja, mert rá kíváncsi,
szétszedi benne elmerül.

Anyjának mutatva gagyog,
aki szóval megnevezi,
felcsillan a szeme ragyog,
szó értelmét nem feledi.

Az óvodában  igazán,
mozoghat tanulhat játszva,
tapint ízlel szagol hall lát,
szeretetben biztonságban.

Keserédes lett egész életem,
a gondolattól, miért születtem,
emberek gyönyöréből, mire rájöttem,
de már a cél előtt bőven elkéstem.