/ Csurka István költő emlékére /
4.éve!
 

Az idő lejárt
A dal tova szállt
Nem szól többet
A szép hangú hegedűd már
Emlék csupán
A dal,a vers,a próza
Elhalkult a hegedű
Elszakadt a vonó húrja
Nincs,aki tovább húzza

Régóta kerestelek, kutattalak,
Ne fuss el, hisz végre megtaláltalak.
Szívemben dúl a szerelem mámora,
Égő piros rózsa szívem záloga.

Amikor először egymásra néztünk,
Mindketten a lelkünk tükrében égtünk.
Az igazit már régóta kerestem,
Végre úgy érzem szemedben megleltem.

Mint szomjas szarvas 
Hűs forrást keresve
Úgy vágyik a szívem a kikeletre
Mint éneklő pacsirta
Énekét, ha zengi
Itt a tavasz fenn hangon énekli

Mint a széncinege csicsergi
Nyitni kék, nyitni
Úgy vágyok a tavaszi ígéretre
Mint a rügy, ha ágon pattan
Úgy zakatol a szívem halkan
Ha utolsó reményért dobban

szomorú vagyok,
torzulnak a viszonyok,
ki nem ejthető nevek alatt,
tűnnek fel arcok,
magyarok ők azt állítják,
mégis a magyart gyalázzák.
annak mennek azt verik,
ki kenyeret segélyt ad nekik,
már lassan félni kell,
ha utcán megyek,
mert tele vannak velük,
utcák üzletek.
szomorú vagyok,
hisz a tanítót is verik,

Nem kell a szöveg,
csak rakd fel fényképedet,
néma lesz ajak.
Ó hogy mennyien
gyűlöltök egy kritikát,
az írás hibás.
Ne vedd magadra,
légy kedves és humoros,
szeretni fognak.

Hogy lehet osztályozni a leírt szavakat,
amik mondatokká rímmel összeállanak,
érthető, vagy burkolt a mondani való,
ezért nem kérek baksist, nem leszek házaló.

Rácsokat soha nem tűrök magam körül,
ám ezért a vállamra madár még nem röpül,
de így is tetszik még, szép míves rácsozat,
mely néha védene ártatlan bárányokat.

Szenzációs story
Mezei István

Nem kell a szöveg,
csak rakd fel fényképedet,
néma lesz ajak.

Barcs, 2020.02.01.

Dromedár Danika sírva szalad haza,
nagy az ő bánata, végtelen panasza,
hüppögve, csattogva, hisztisen azt fújja,
miért van őneki hátán csak egy púpja?

/Galyatető, Kékestető kirándulás 2002/

Farsang ideje eljött
Szól a zene ,áll a bál
Álarcok takarják az arcokat
A zenekar szívből muzsikál

Miért írok verseket, a vágyakozásért,
mikor emlékszem, a bennem élő gyönyörért,
voltam festőbarátom tárlat vezetésén,
évtizedes munkáinak megtekintésén.

Hazai tájak tekintettek ott is rám,
állatok harca erdők havas birodalmán,
festmények gyönyörűek, ismerősök voltak,
míg látogatók között barátok akadtak.

És egy éjjel elszökött a fénnyel...

Ha tudnátok mennyi kincsem van itt a földön,
ez a hatalmas vagyon, oly mint márványbörtön, 
igyekszem közkincsé tenni, szárnyaljon feléd,
de mi gátolja egy különös szűrőbetét.

Párizsban zokog az ősz
Hullnak a falevelek
Utca kövét pirosra festik a fegyverek
Könnyeket hullajt az ég
Nem mossa le azt soha
Áldozatok vére az égre kiált istenért
Lobban a gyertya értük ég

Mátyás király, Te igazságos!
Törd meg újra a jeget!
Szenvedett e föld népe eleget
Őrizd meg, védd meg nemzeted

Mátyás király, mi szentté avatunk!
Te voltál a mi szent királyunk!
Szent koronánkat visszaváltottad
Isten is velünk megmutattad

Nem egy csillag van az égen,
köztük az enyém is ragyog,
keresd meg azt mutasd majd rá,
ott van hol Tejút kanyarog.

Nem számolom lépteimet,
de hozzád eljutok gyalog,
írok hozzád szóképeket,
így megtudod, imádód vagyok.

Emlékeznek ránk a padok,
váltakozva futnak évszakok,
bizony harmat dús hajnalok,
ott ajkadon nem fonnyadok.