Ez az április
minden bolondériával
belénk véste zártságát,
valahogy nem vidám
szájmaszkos üzenetével
a félelem a halál
szinonimáját.
Maradj otthon tudatosan
a maszk és kesztyű
mint pótolt ruhád
mossál kezet
jövet menet,
nincs udvarlás

Van egy hely,
hol mindig nyílik virág,
mindig zöld a fű,

Kicsi szíved szegletébe
jut-e szállás nékem?
leljek egy nyugodt helyre
míg földi létem élem.

Felejteni akarod kedves arcát,
de úgy érzed nem tudod,
hallod még a csendes hangját,
őrzöd még a virágot.

Több hónapja itt a vírus,
Hó is volt, most tavasz virul.
Jegesmedve, hód nincs képben,
Húsvétunk volt ünneplésben.

Állok a csend szigetén,
Átölel a nap ragyogása,
Áprilisi szellő virágszőnyeget terít elém,
Nincs egy nevetés, gyermek kacagása.

A Földnek ki kell lassan várnia
Hogy elmenjenek az istenek
Nagy durranás helyett jön halk agónia
Aztán a madarak némán intenek
Búcsút a jel milliárd végső szárnycsapás
Az embert mert felfuvalkodot
Leteperi önnön ereje majd a lágy sorvadás

Morzsi az én pulikutyám,
Szőrmegombóc és fekete.
Hosszú szőre göndör hullám,
Nem látszik csak orra hegye.

Tegnap még hirdettétek,
Nagy hangon közöltétek;
A Földnek napja van
Vigyázzunk rá mindannyian! 

Mikor nappalba úszik át éjszakád,
és a Föld burkában egyet fordul,
reggel napfénnyel mosolyog reád.
ha olykor a bú tölt el álnokul,
smaragdzöldre festi lelked, ruhád,
hogy felvidámodj, és kedvre derülj,
ültet köréd ezernyi bokrot, fát,
a feketerigó, sok fürge fürj

Szirmot bontó fák virága,
olyan mint a tavasztündér.
Rózsaszínű a ruhája,
mosoly arcán, ágon ülvén.

Szoborrá merevedett a látott kép,
tenger szikrázó törött üvegcserép,
szép női test, ott mellvéden hanyatt,
szemeim vágyón őrája tapadt.

Már idősödő napjaim
Számlálásával jutok be a révben
Nem tudom, messze még a kikötő
Tavasz után nyár jön-e elébem

Ragyog a nap tüzes a sugara
A tó tükrén, mint, ha
millió tündér táncot járna
Tavasz van, tavasz!
Madár dala zengi
Nyílnak a kertek,
mezők, erdők virágai

Napsugárnak arany fénye,
szétáradt a levegőben.
Az égboltnak kékségében,
száll a tengerre és földre.

Kíséri őt langyos szellő,
apró hullámokat fodroz.
Suttogva és kecsegtetőn,
csalogat a tengerparthoz.

Magam vagyok a sétányon,
kedvem támadt úgy napozni,
beton falra fekszem háton,
és csak magamra gondolni.

Meredek laposon

Fényceruzának rajzából maradt egy emlék,
csőszkunyhót kukoricaszárból készítették,
két nagyapám is volt itt őrzője szőlőnek,
kilátogattunk, köszönet szép őszidőnek.

Két gyermek romantikája régi fényében,
az akkori korszaknak, szép ölelésében,
ó gondtalan gyermekkor, térj vissza egy szóra,
emlékezzél a hívó ti-táti füttyszóra.