Sántikál, húzza a lábát
boltba a gurulós táskát,
néha botját is elejti,
de van, hogy otthon felejti.

A piacon jól ismerik,
hogylétéről kérdezgetik,
mindenkihez van pár szava,
mielőtt elindul haza.

Otthon csak a kutya várja,
örömtáncát folyvást járja,
tányérjába kolbász kerül,
jóllakik és elcsendesül.

Ölelsz valakit, szívetek összeér,
harag, vagy bánat, azonnal véget ér.
Mindig szívből ölelj, ne csak kényszerből,
gyógyulást adhatsz bajokra, lelkedből.

Mit jelent az ölelés a gyermeknek?
Mit jelent azoknak, akik szenvednek?
Szeretetet, vigaszt, és boldogságot,
betegnek gyógyítást és orvosságot.

Díjtól boldogan, Máriapócson csillant a könny,
áldalak Téged imámba foglallak, ki vagy odafönn,
Dráva-parttól több száz kilométeren át utaztam,
vörösborban áztatott kenyérkockával áldoztam.

Vaskapu környékén a Magyar tulipán,
nyílik a szikláknak meredélyén sárgán,
"Irodalom művésze" cím megtisztelő,
hogy nekem most adta, ezt a Magyarerő.

A telefonom megcsörrent kórteremben,
amit hallottam, hatására könny csillant,
meglepetést sugárzó tekintetemben,
majd gondolatom a boldogságtól villant.

A káprázatos Máré vári panoráma
A kis csermely a meredek hegy alatt
A hatalmas fák és a terebélyes lapulevelek
Kristálytiszta levegő és nyugalom
Örök emlékek, ismételni kell.

Most egy másik jövőbe érkeztem
Hat órával előttetek járva
De gyakran a múltba révedek
A fél világ választ el minket
Mégis közel érezlek benneteket.

Ketten szedtünk gyöngyvirágot
Illatos ibolyát, szarkalábot
Sétáltunk a folyó mentén
Platán fákat átölelvén
Minden nap virággal a kézben
Virágillatok kíséretében
Megtértünk a madár daltól
Oda hol az ember lohol
Mennyire más volt az erdő
Benne madár vígan zengő
Szabad szárnyon víg repülő
Párját hívó, víg éneklő

egy tán sosem volt édenért

Színes ceruzákkal
álmodtam arcodat,
tollammal festettem
hozzá ügyetlen szavakat.

Szeretettel fogadd el tőlem,
így örökítem meg emléked,
amit örök időkre így sokaknak
közömbös szívébe vésed.

Igen, benned van valami,
ami orcádat vitte játékba,
emígy pattantak ki e szavak,
majd szedtem csokorba.

Leissza magát a reggel
dús harmattal részegen,
kavicsos út sebezte lábát,
nem talált haza pénteken.

Majd a szombat, a hétvége,
nem ismert rá a feledésre,
minden fordult ki helyére,
pókháló feszült ablakkeresztre.

Lyukas csónakon befolyt a víz,
szél szárította a homokot,
majd zöld hintón csak úgy
a féreg tovahajtott.

elfáradtam - szólt csendben mókus mama
így hát ledőlt pihenni a pamlagra
pajkos mókuskái körbe ugrálták
gyere játszani, egyre kiabálták

mókus mama nem szólt, nem mondott semmit
csak elővett egy kicsi papírfecnit
nem volt azon semmi más, csak egy kis szív
hagyjatok pihenni, édes álom hív

Csillag született ott -
fenn a fekete kárpiton,
de hozzá sosem érhetsz,
túl van minden vágyadon.

De a méhek ott lehetnek
minden általuk kedvelt virágon,
gátlástalanul te sosem lehetsz,
nem léphetsz túl az álmodon.

Szerelmes vagyok magába,
legyen csillagom az éjszakába,
rózsákat hintek az út porába,
legyek tüske bársonyos talpába.

Rekedt hangommal adok szerenádot,
a talált hegedűs hamisan játszott,
de látom megértett - világot gyújtott,
azóta is várom az elmaradt csókot.

Istennők énekére kelt fel a Nap,
szél fuvolázott,
halkan moccant minden ég,
míg a fák szelleme
madarakkal táncolt.

Évtizedek sorra vesztek,
de rakódtak rám a terhek,
talpam alatt koptak kövek,
felfelé még egyre megyek,
míg csúcsát érem a hegynek,
kellene hogy megpihenjek.

Ringasson el az én Kedvesem.