Ki tudja meddig tart még ez az élet
Minek tépitek egymást ostoba emberi lények
Hiszen oly szépen is lehetne éldegélni
Egymásra odafigyelni, sokat beszélgetni
Szép tájakat felfedezni, padokon elmerengeni.

Nyugat egén az alkonyat,
bánat torzítja arcomat,
oly távol van az én hazám,
ritka magyar a szó, csak magány.

Kósza hír ha elvétve akad,
mely szép hazámról néha fakad,
felhők méltósággal úsznak,
nyugatról keletre tartanak.

Pókháló feszül,
harmatgyöngy cseppjeivel
béke reggelén.

Alkotásaim
örömmel töltenek el,
Istennek hála.

-írta-Varga István-Barcs-2021.08.22.

Ha én a múltam, amit végképp eltörölnék,
ez volna az, mikor örökre vétkeznék,
kellemetlen de beismerem,  vannak bűneim,
de mellette alkotások, irodalmi műveim.

Ha én egyszer útra kelek,
mesztélábbal is elmegyek,
ha fárad majd mesztélábam,
dohányt tömök a pipámban.

A csibukból jókat szívok,
égbe szállnak a fűst csíkok,
a bő pendely mindent takar,
nem látszik, hogy gyomrom kapar.

Piszkos lett a holnap a múlt mocskától,
elfelejtett lett tegnap a holnaptól,
hazugságtól bénultak lettek a szavak,
így a nagy beszédek szertefoszlanak.

Síró gyermek követeli elvett játékát,
rontott ünnep visszaadná tűzijátékát,
özvegy a párjának mindent megbocsájtana,
csak még egyszer ott, az élők között mozogna.

Elődeink nagyjaink - ,
híres magyarjaink.

Nem tudom ma már kinek írjak,
gondolatokat kivel osszak.?

Édesanyám mindig mondta,
Fajkakas van udvaromban.
Nézd a tollát milyen fényes,
A tartása oly fenséges.

Nemes vére tarajában,
Vérvörös mint tűznek lángja.
Kemény csőre a fegyvere,
Nem áll ki senki ellene.

Sarkantyúja lába dísze,
Körme éles, élte kincse.
Tarka tolla színpompája,
Mint királynak a palástja.

Hajósok a tengeren,
hiányzik az otthon,
mikor csendes éjjelen,
holdfény ül víz fodron.

Halk hangot hoz a szellő,
mesés hangja vízbe csal,
csilingelő csengő,
gyönyörűség ez a dal.

Nem hiányzik már a part,
énekével elvarázsol,
mindörökre fogva tart,
érte te is elkárhozol.

Burokban élnek őrült gazdagságban,
fejük mélyen a homokba dugva,
elérhetetlenek a magasságban,
nyomorúságról semmit nem tudva.
Külön világukat boldogan élik,
úgysem számít, aki vagyontalan,
a többi szegény embert elítélik,
számukra úgyis csak haszontalan.
Kinek e világban vagyona nincs,
hiába menekülne, nincs hova,

Vers születik, netán nekrológot írok,
úgy is mint sok költő, vörösborban bízok,
nem írok olyant, hogy mosónő volt Anyám,
inkább azt, erre késztetett a magány.

Tán Marx remeteként barlangban, netán kunyhóban,
írta a "TŐKÉT", kérdezem én az én kuckómban,
múltamat nem hamisítottam, pőrén közlöm a tényeket,
egy fészekből, kakukktojásból nyertem létemet.

Fekete égboltról hullanak, Szent Lőrinc könnyei,
augusztus így kezd a nyártól, korán búcsúzni,
Perseidák ezek a hulló csillagok,
szerte szóródnak, mint éjszakát őrző silbakok.