Ha nem csak a jelent, ami lesz is látod,
nem marad társad, és elhagy a barátod,
csak a felhők felett az okos csillagok,
a szemükben feléd a megértés ragyog.
Igazad, jogod sosem volt, és nem lehet,
mert beárnyékolnak a nagy, romlott hegyek,
mikor majd ők is a földre leborulnak,
csak aztán lesz hitele a szavaidnak.
Nincsenek rá érvek, nincs is magyarázat,
és mégis térdre kényszerít az alázat,
csupán megérzés, ködös intuíció,
mélyen a lényeg több mint, ami látható.

Az állati vadság korszakában élünk,
a korom-est után nyíljanak hajnalok,
már érzem ujjukat, messze még a végünk,
gyermekszemek csillogjatok, ragyogjatok.
Most üres közhely vagy csak, sőt triviális,
az elkerülhetetlen elkerülhető,
majd meghallgat a siket, meglát a vak is,
akkor elindul feléd lustán a jövő.
Hiába is kong, jajong a réz vészharang,
a hatalom most még a gonoszság rabja,
a lélek mély barlang, eltorzul a visszhang,
ilyenkor az ember önmagát hallgatja.   

2022. május 10.