Az első lila, s fehér orgona,
csendes tavaszi eső pocsolya,
messze kergeti a tél hidegét,
már hozza az új nyár ígéretét.
A fészkének örülő gólyapár,
a mezőkön sarjadó búzaszál,
felhangzó búcsúztató dallamok,
iskolámmal végeztem, nagy vagyok.
Ballagó diákok kórusa zeng,
oly szépnek tűnik, bár hamisan cseng,
virágcsokrok ünneplik a napot,
igen, mától felnőtt ember vagyok.
A szülők mosolya itt őszinte,
de benne van minden megőrizve,
gyermekük hozta az ábrándokat,
hagyott szemük alatt árnyékokat.
Hogyan tovább, van ki még nem tudja,
a tanulást pedig nagyon unja,
ott majd nagyobbak lesznek a gondok,
bár ugyanakkorák még a csokrok.
Lekerülnek az ünnepi ruhák,
dolgoznak anyukák és apukák,
téged soha el nem taszítanak,
a szeretetnek nem számítanak,
az iskola bélyegzett lapjai,
mert ott vannak ölelő karjai.